Szent Szpiridon imáinak és csodáinak ereje

Márk metropolita beszéde a bagramovoi Trimithuszi Szent Szpiridon templom felszentelése alkalmából.

Minden alkalommal, amikor az ember tanúja egy új templom felépítésének, különösen akkor, amikor az nem egy jótevő, hanem az egész nép adományából épül, úgy érezheti, hogy részese a csodának, Isten különös kegyelme megjelenésének. Az egyházközség imái és munkája nyomán fokozatosan épülni kezdenek a templom falai. Épülni kezdenek, minden földi logika, a felmerülő nehézségek és anyagi gondok ellenére, és mindez valóban isteni csoda és az ő kegyelmének jele. 

Az életben gyakran tapasztalhatjuk meg az isteni csodák erejét. Ezek a csodák elsősorban is a szentek életében jelennek meg, többek között Trimüthuntai.

Szent Szpiridon püspökében. Hogyan kezdte földi életútját? Egyszerű pásztor volt, a nyáj felügyelője, a báránykák őrzője. Isten hatalmának ereje azonban arra rendelte, hogy lelkipásztor legyen, és hirdesse Isten igéjét az embereknek. A világ számára Szent Szpiridon lámpás lett, amelyet lámpatartóra helyeztek, hogy mind a mai napig világítson, annak ellenére, hogy már sok évszázada annak, hogy a földi életből eltávozott a mennyeibe. Sok olyan csodát ismerünk, amelyek Szent Szpiridon közbenjárására történtek és történnek. Ezek a csodák bizonyára sok ember számára ismeretesek, sokan pedig elmondhatják, hogy maguk is részesei voltak ennek a kegyelemnek.

Szent Szpiridon valóban nagy csodatévő, aki sokféleképpen mutatja meg segítő erejét. Eszembe jut egy történet jó ismerőseim életéből. Sokáig nem lehetett gyermekük, de amikor városukba, Szentpétervárra elhozták a szent ereklyéit, ők is elmentek, hogy közbenjárását kérjék. A kérés meghallgatásra talált, Isten gyermekáldásban részesítette őket.

Sok más csodás közbenjárásról is tudunk. Nemrég elmesélték nekem egy asszony esetét, aki koronavírus fertőzést kapott. Két héten át az intenzív osztályon kezelték, lélegeztetőgépre kapcsolva. Ez a két hét a Húsvét és a Kenetvivő asszonyok vasárnapja közötti időre esett. Amikor magához tért, elmondta, hogy egy öregembert látott, pont olyan sapkában, amilyet Szent Szpiridon viselt, aki azt mondta, hogy “kihozza őt innen”. Miután visszanyerte eszméletét, hálát adott Szent Szpiridonnak, hogy imáinak köszönhetően élete újabb évekkel hosszabbodott meg.

Isten segítségével, néhány évvel az építkezés megkezdése után, a templom elkészült, és ma megtörtént a felszentelése. Örömmel tölt el, hogy részesei lehetünk ennek az eseménynek, hogy az ügy, amelynek megvalósításáért néhány éven át együtt küzdöttünk, a parókus atya és a közösség imáinak és erőfeszítéseinek köszönhetően, íme szerencsés befejezést nyert. Eszembe jutnak az istentiszteletek, amelyeket az ideiglenes templomban, szűkös körülmények között, nehézségek közepette végeztünk. De eszembe jut az emberek lelkesedése is, akik ebben a templomban imádkoztak, akik minden segítséget, minden fillért, minden feléjük irányuló emberi figyelmet oly nagy hálával fogadtak.

Szent Szpiridon volt az, aki felépítette ezt a templomot, mi csak segítői voltunk, kicsiny csavarok a hatalmas közös építményben, Krisztus Egyházában. Hálás köszönetet mondunk neki ezért az újabb ajándékért, a tőle kapott kegyelemért, amelyben ennek a falunak a lakói részesültek. A szentnek köszönhetően a hely egy csodás új templommal gazdagodott, és adja Isten, hogy az egyház imái nyomán a templom az idők végezetéig fenn is maradjon.

Kívánom mindenkinek Isten áldását és a szent áldását, legfőképp azoknak, akik szóval, tettel, imával, adománnyal részt vettek a templom felépítésében. Szent Szpiridon áldása legyen minden emberen, aki hozzájárult ahhoz, hogy Isten háza felépülhessen.

This post is also available in: orosz

Vélemény, hozzászólás?