Főpásztorunk február 15-én, szombaton este virrasztó istentiszteletet, vasárnap pedig főpapi szent liturgiát tartott a Nagyboldogasszony székesegyházban a Szentháromság orosz egyházközség hívei részére. Amint híveink és olvasóink bizonyára tudják, a templomi istentiszteleteket átmenetileg az egyházmegyei ebédlő és hittanterem helyiségében tartják, amíg a templom belső felújítási munkálatai folynak. A türelemre és a munkák imádságos segítésére főpapunk az istentisztelet végén hívta fel a hívők figyelmét. 

Márk főpappal együtt szolgált Kornyilov Dmitrij pap, a budapesti Szentháromság egyházközség parochusa, prot. Kim Nyikolaj, hévízi parochus, Bulah Szvjatoszlav pap, püspöki tanácsos-munkatárs és Csepizsov Vlagyimir diakónus. Az egyházközség kórusát Gvolik Éva vezette. 

A vasárnapi istentisztelet végén főpásztorunk a Tékozló Fiúról szóló példázat magyarázatának szentelte beszédét, amelyet így foglalhatunk össze:

A példázat a tékozló fiúról igen megindító. A témával számos művészi ábrázolás is foglalkozik. Ám valahányszor halljuk e példabeszédet, arra kell gondolnunk, hogy ez rólunk, mindannyiunkról szól, minden egyes felnőtt emberről, aki számos ajándékot kap Istentől, de oktalan módon elpazarolja. Mindnyájan a Mennyei Atya tékozló fiai és leányai vagyunk. Amikor bűnbánatot tartunk, azon emésztjük magunkat, vajon megbocsát-e nekünk az Úr, és mi a garanciája annak, hogy megbocsátott.

Vannak, akik újra és újra megismétlik, meggyónják ugyanazokat a vétkeket, mások életgyónást végeznek, megint mások arra gondolnak, hogy egyszer egy olyan pap elé kerülnek, aki valamilyen különleges módon gyóntatja meg őket. Ám a kérdés ugyanaz, megbocsát-e nekünk az Úr, hiszen ki az, aki bűntelen közöttünk.

A tékozló fiúról szóló példázat választ ad az isteni megbocsátás mértékére. Az egyházi szláv szövegben az áll, hogy az apa elrendelte, az „első” ruhát adják a fiúra, mi viszont általában a „legszebb” ruháról olvasunk. Tehát a legszebb, vagy az első ruháról van-e szó?

A görögben az „első” szót találjuk. Ez azt jelenti, hogy a fiú, annak ellenére, hogy az apját elvetette, azt a ruhát kapja vissza, amelyet „távoli vidékre” való távozásáig viselt. Mindezt annak ellenére kapja, hogy a fiú már az apját nem megillető módon tekintett rá, hiszen az „örökség rá eső részét” kérte tőle, amelyet az emberek a szülők vagy a közeli rokonok elhunyta után szoktak megkapni. Ezek szerint a fiú a saját apját már az apa halála előtt eltemette. Éppen ezért bámulatra méltó az apa szeretete, hogy az „első” ruhát rendelte visszaadni a fiúra, mert arról tanúskodik, hogy az Úr irgalmas, könyörületének nincs határa. Azt a nevet is lehetne adni a példázatnak, hogy a „Mennyei Atyánk végtelen irgalmáról” szóló példázat. Az „első” ruha tehát azt jelenti, hogy Atyánk a mi vétkeinket is megbocsátja, ha azokat őszintén és erős elhatározással megbánjuk.

Térjünk hát vissza Mennyei Atyánkhoz, elhatározásunk legyen erős, visszafordíthatatlan, és az atyai ölelő karokba visszatérve, ne gondoljunk többé a „távoli vidékre”, vétkeinkre és szenvedélyeinkre, amelyek csak elcsábítanak, elszakítanak bennünket szerető Atyánktól!

This post is also available in: orosz