Az Úrban szeretett főpásztorok, tisztelendő atyák és diakónusok, istenfélő szerzetesek és szerzetesnők, kedves fivéreim és nővéreim!

Szívből köszöntelek Mindnyájatokat a mi Urunk és Üdvözítőnk Születésének nagy és az egész világnak üdvösséget hozó ünnepe alkalmából.

​Akárcsak a betlehemi pásztorok kétezer évvel ezelőtt, ma is boldogan és megindult szívvel figyelünk a nagy örömet hírül adó angyali énekre: „Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség, és az emberekhez jóakarat” (Lk 2,14). Amikor ezeket a csodás szavakat halljuk, szívünk vigasztalást nyer és eltölti az Alkotónk iránti hála. Maga a Mindenható Úr, „az Erős Uralkodó, Örökkévalóság Atyja” (LXX Iz 9,4) jön le hozzánk, és egyszerű emberként születik a világra. Beteljesül a zsoltáros-király próféciája, aki a Szentlélek által hírül adja: „Az irgalom és az igazság egymásra lelnek, csókot vált az igazságosság és a béke. Igazság sarjad a földből és igazságosság tekint le az égből” (LXX 84,11-12).

Íme, beteljesült: „Gyermek született nekünk, fiú adatott nekünk” (LXX Iz 9,5), „hogy mindaz, aki őbenne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen” (Jn 3,16).

​Az emberiség egész történelme folyamán lázasan kereste Istent, sóvárgott az elveszített közösség után Alkotójával. Válaszul az emberi erőfeszítésekre, válaszul az ég felé törekvő szívekre és kinyújtott kezekre, az Úr megmutatta szeretetét az emberi nem iránt, és maga nyújtotta ki felénk üdvözítő kezét. Hosszú évezredek elteltével végül Jézus Krisztusban találkozott Isten és ember, egyesült az ég és a föld, Ádám fiainak és leányainak lelki várakozásai valóra váltak.

​Krisztus születésének történetében egyszerre jelenik meg számunkra a Titok és a Kinyilatkoztatás, hiszen az emberi elme nem képes teljességgel felfogni, hogyan lehetséges, hogy a mindenség Teremtője és Gondviselője, a természetét tekintve határtalan Isten eljön a mi bűntől megtépázott világunkba, és magatehetetlen Csecsemőként mutatja meg magát, barlangban születik, ahová a pásztorok és a jószágok az időjárás viszontagságai elől húzódnak. A dicsőség, amelyet a Mennyei Rendek zengenek, a napkeleti bölcsek hirdetnek, melyről az egyszerű pásztorok tanúságot tesznek, a föld minden táján fennhangon hirdettetik. Mindez bepillantást engedszámunkra Isten felfoghatatlan bölcsességének a mélységébe, a Teremtő elrejtett tervének részeseivé tesz bennünket az ember üdvözítéséről.

​Most már tudjuk, „úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta…, hogy üdvözüljön általa a világ” (Jn 3,16-17). „Mivel tehát elnyertük a megigazulást a hitből, békességünk van Istennel a mi Urunk, Jézus Krisztus által. Őáltala megnyílt számunkra az út a hit által a kegyelemhez, amelyben kitartunk, és dicsekszünk Isten dicsőségének reménysége alapján…, mert Isten szeretete kiáradt szívünkbe a nekünk adott Szentlélek által” (Róm 5,1-2.5).

Hajtsunk fejet áhítattal az egyszerű jászol előtt, amelyben a békés és alázatos Gyermek fekszik. Hajtsunk fejet istenfélelemmel és rettegéssel, mert itt kezdődik az Úr Jézus földi keresztútja, itt veszi kezdetét a mi megváltásunk. Hajtsunk fejet, és az öröktől fogva való Atya most született Fiának magasztalást zengve, élvezzük azt a kimondhatatlan és minden emberi gondolatot fölülmúló békességet, ami betölti a lelkünket.

„Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség, és az emberekhez jóakarat!” – újra meg újra örömmel ismételjük az angyali kar énekét. Isten szeretete, amely megmutatkozott a Megváltó születésében, igazi békességet ajándékoz az embereknek. Ezt a békét nem rendíti meg sem az élet zűrzavara, sem a társadalmi változások, sem a politikai bizonytalanság, sőt még a fegyveres konfliktusok sem, mert „Krisztus békéjében olyan titokzatos lelki erő lakozik, amely legyőz minden földi bánatot és bajt” (Szent Brancsanyinov Ignác püspök: „Aszketikus tapasztalatok”).

Ámde hogyan tehet szert az ember a lelki békére? Hogyan kerülhet ennek a nagy lelki adománynak a birtokába? A szent atyák egybehangzó véleménye szerint Krisztus békéjének a jelenléte az emberben biztos jele annak, hogy az evangéliumi parancsolatok szerint él. Ezek közül pedig legfőképpen – int minket Pál apostol – „öltsétek magatokra a szeretetet, amely a tökéletesség köteléke.” „És akkor – az apostol szavai szerint – Krisztus békéje fog uralkodni szívünkben, amelyre meghívást kaptunk” (vö. Kol 3,14-15).

Az Úr jóakaratú lelkeket keres, akik követik törvényeit, akik tanúságot tesznek mind felebarátaik, mind a távolabb élők előtt a megváltásról, és annak „nagy tetteiről, aki a sötétségből meghívott minket az ő csodálatos világosságára” (1Pét 2,9).

Legyünk hát méltók erre a fenséges meghívásra. Ezért, „Krisztus dicsőséges Születését látva, amelynek a barlang ad otthont, forduljunk el a világ hiábavalóságától” (Krisztus Születésének Dicsérőéneke [Akathisztosza], 8. kondákion), elménkkel emelkedjünk fel az égbe, s a mindenek Teremtőjét dicsőítve, osszuk meg a Megváltó Születése fölötti örömünket a körülöttünk élőkkel, azokkal, akik gondoskodásra szorulnak, akik bánkódnak, akik nehézségek közepette élnek.

Az Úr lelkesítsen mindannyiónkat számos küzdelemmel teli keresztény utunk során, hogy megerősödjék bennünk a hit, ne fogyatkozzék meg a remény, és növekedjék a szeretet; hogy részeseivé válva a fényes karácsonyi ünnep fennköltségének,megingathatatlanul hirdessük a világnak a „jámborság nagy titkát (1Tim 3,16)”, vigasztalást nyújtsunk az embereknek és elvigyük nekik Krisztus áldott békéjét.

Kirill, Moszkva és egész Rusz pátriárkája

Krisztus Születésének ünnepén,

a 2018 / 2019. esztendőben, Moszkvában

This post is also available in: orosz