Elkezdődött a böjt!

„Ez a fajzat nem űzhető ki másképp, csak imádsággal és böjttel” (Mt 17,21)

Vajhagyó Vasárnap, a „megbocsátás vasárnapja” után Tiszta Hétfővel kezdetét vette a Nagyböjt. A böjt a legelső parancsolat, amelyet Isten az embernek adott a paradicsomban. A böjt által nyilvánította ki az ember engedelmességét Isten akaratával szemben. A Teremtés Könyvében olvassuk, hogy az ember megszegte az első Törvényt, a kísértő sugallatára hallgatva elbukott, szembefordult Istennel. Ezért, amikor a böjtöt megtartjuk, valójában ezt a vallomást tesszük: „Urunk, vétkeztünk, nem hallgattunk parancsolatodra, de most már követjük akaratodat.” 

Ezért kezdte Urunk Jézus Krisztus földi szolgálatát negyvennapos böjttel, hogy felmutassa az Új Ádám engedelmességét Isten iránt.

A kereszténységben a böjt a kezdetektől fogva része volt a hívők életének. Olyan parancsolatnak tekintették, amelyet az apostoli Egyház adott át, és egyetemes és helyi zsinatok erősítettek meg. Az imával és az irgalmassággal párosulva ─ ami nélkül elveszítené valódi értékét ─ a böjt a lelki fejlődés és a testi gondolkodásmód leküzdésének az eszköze, így belső megtisztuláshoz vezet. Nagy Szent Vazul szavaival: „Ha meg akarod erősíteni a lelkedet, zabolázd meg böjttel a testedet.”

Nagyböjt első és második hetének szerdáján, az esti istentisztelet énekeiben az Egyház arra tanít bennünket, hogy a testi és a lelki böjt elválaszthatatlan egymástól:

„Testileg böjtölve, ó, testvérek, lelkileg is böjtöljünk: oldozzuk fel az igaztalanság minden kötelékét, minden igaztalan írást tépjünk szét, adjunk kenyeret az éhezőknek, és a hajléktalan szegényeket vezessük be a házunkba.”

„Vállalva a lelki böjtöt, ó, testvérek, ne szóljatok nyelvetekkel álnokságot, se megütközést ne okozzatok, megbotránkozásul a testvéreknek.”

A szent atyák arra buzdítanak, hogy az Egyház útmutatása szerint tartsunk meg minden előírt böjtöt. Különösképpen ügyeljünk arra, hogy „mind az öt érzékszervünkkel” böjtöljünk. Aranyszájú Szent János így tanít böjtölni: „Az igazi böjt azt jelenti, hogy nemcsak bizonyos ételektől, hanem a bűntől is távol tartjuk magunkat. Böjtölsz? Igazold a tetteiddel! Szegényt látsz? Segíts rajta. Ellenségedet látod? Érezz együtt vele. Azt veszed észre, hogy a barátod sikeres? Ne irigykedj rá. És ne csak a szád böjtöljön, hanem a szemed, a füled, a lábad, a kezed, egyszóval egész tested, minden érzékszerved.”

Ne feledjük, az ortodox keresztények böjtje nem a testet, hanem a szenvedélyeket akarja ártalmatlanná tenni. A gőgöt, az önszeretetet, a viszálykodást és haragtartást. Ezért előzi meg a Nagyböjtöt ─ az Egyház ősi és szerető gondoskodása folytán ─ a megbocsátás vasárnapja!

Áldott Nagyböjtöt!

I.T.

Vélemény, hozzászólás?