Az ortodox zsinat, amely a földrajzi régiók és résztvevői tekintetében valóban nagy, de nem reprezentálja maradéktalanul az egész ortodoxiát, június 17-én, az ortodox Pünkösd péntekén kezdte meg munkáját a görögországi Kréta szigetén, Haniától, a „fővárostól” 22 km-re fekvő festői Goniában működő Ortodox Teológiai Akadémián. A zsinaton a következő tíz autokefál ortodox egyházfő képviselte, püspökei és több száz résztvevő kíséretében, egyházát: Bertalan, konstantinápolyi egyetemes pátriárka, II. Teodor, Alexandria és Afrika pátriárkája, III. Teofil Jeruzsálem és Palesztina pátriárkája, Irinej, szerbiai pátriárka, Dániel, romániai pátriárka, Krizosztom, ciprusi érsek, Jeromos, Athén és Görögország érseke, Száva, Varsó és Lengyelország metropolitája, Anasztáz, Albánia érseke, Rasztiszláv, a Cseh és Szlovák Földek Egyházának érseke. 

Az egyházfők sajnálatukat fejezték ki amiatt, hogy négy autokefál egyház ─ Rusz egyháza, a bulgáriai, az antiókhiai és a grúziai ─ nem tud részt venni a zsinat munkájában. A zsinat, amely ülései során számos kérdést vitat meg, többek között az ortodox egyház misszióját a modern világban, más keresztény egyházakhoz fűződő viszonyát, a házasság szentségének fontosságát és más kérdéseket, megnyitott egy honlapot, ahol az érdeklődők folyamatosan nyomon kísérhetik a résztvevők munkáját: www.orthodoxcouncil.org.

(Forrás: Press Office of the Holy and Great Council)

* * *

Kedves Olvasóink! Az alábbi, a mostani krétai nagy zsinat előtt is szereplő dokumentumhoz számos hozzászólás, kiegészítés, kritikai észrevétel érkezett 2016 első félévében, a tájékoztatás céljából az alábbiakban közöljük ennek előzetes, 2016 januári változatát:

„Az Ortodox Egyház küldetése a mai világban”

(A „munkadokumentum” az Ortodox Egyház elöljáróinak 2016. január 21–28. között, a svájci Chambésyben tartott szinódusán lett előzetesen jóváhagyva.)

Krisztus Egyháza „a világban” él, de „nem ebből a világból való” (Jn 17,11.14–15). Az Egyház Isten Országának a jele és képmása a történelemben, mert egy „új teremtményt”  hirdet (2Kor 5,17), „új eget és új földet, amelyben az igazságosság lakik”  (2Pét 3,13), olyan világot, amelyben Isten „letöröl szemükről minden könnyet és nem lesz többé halál, sem gyász, sem jajgatás, sem fáradság”  (Jel 21,4–5).

Az Egyházban már most átéljük és megízleljük ezt, különösen az isteni eucharisztia ünneplésekor, amikor egy testben „egybegyűlnek”  (1Kor 11,20) Isten szétszóródott gyermekei (Jn 11,52) fajtól, nemtől, kortól, társadalmi osztálytól vagy bármilyen más megkülönböztetési formától függetlenül, ott, ahol „nincs többé zsidó vagy görög, rabszolga vagy szabad, férfi vagy nő”  (Gal 3,28; Kol 3,11), egy békében és szeretetben kiengesztelődött világban.

Az Egyház hasonlóképpen ennek az „új teremtménynek” az előízében részesül a szentjei által átváltoztatott világban. Ők azok, akik aszkézisük és erényeik által Isten Országának képmásai lettek ebben a földi életben, megmutatták és biztosítottak bennünket arról, hogy nem utópia a béke, igazságosság és szeretet világára várni, mert ez a várakozás „a remélt dolgok biztosítéka” (Zsid 11,1), amely Isten kegyelme és az ember lelki küzdelmei segítségével beteljesedhet.

Bár az Egyház szüntelenül ihletet nyer a várakozás állapotából és Isten Országának előízéből, nem marad közömbös a mindenkori ember gondjai iránt, hanem ellenkezőleg, részt vesz félelmeiben és egzisztenciális problémáiban, hiszen Urához hasonlóan magára veszi azokat a fájdalmakat és sebeket, amelyeket a világban munkálkodó rossz idéz elő, és miként az irgalmas szamaritánus, beköti annak sebeit, olajat és bort öntve rájuk (Lk 10,34) „a béketűrés és vigasztalás szavai” (Róm 15,4; Zsid 13,22) és az eleven szeretet segítségével. A világért kimondott szavak elsődleges szerepe nem az, hogy feljelentsék, elítéljék vagy fenyegessék a világot (Jn 3,17;12,47), hanem az, hogy mint valódi „útikalauzt”, felajánlják számára Isten Országának evangéliumát, a reményt és bizonyosságot, hogy bármilyen formában is jelenjen meg, a történelemben nem lehet a rosszé az utolsó szó, és annak folyását nem a rossznak kell irányítania.

Ezekre az alapelvekre építve, a patrisztikus, liturgikus és aszketikus hagyomány széleskörű tapasztalatával és tanításával felvértezve, az Ortodox Egyház részt vesz korunk emberének aggodalmában és félelmeiben, és arra törekszik, hogy hozzájáruljon ezek megoldásához, hogy ezáltal felajánlja a világnak Isten békéjét, „mely meghalad minden értelmet” (Fil 4,7), a kiengesztelődést és a szeretetet.

1. Az emberi személy értéke

1. Az emberi személy értéke az embernek Isten képére teremtettségéből és abból a tervből következik, amelyet Isten szánt az ember és a világ számára. Ez az érték ihlető forrás volt az Ortodox Egyház atyái számára, akik tisztelettel voltak Isten üdvözítő munkájának titka iránt. Ezzel kapcsolatban Teológus Szent Gergely azt hangsúlyozza, hogy a Teremtő „úgy helyezte az embert a földre, mint egy másik világot, mikrokozmoszt a makrokozmoszban, mint egy újabb angyalt, egy kettős lényt, akit arra teremtett, hogy szolgálja Őt, a teremtett és látható világ őrzője legyen, a felfogható világ tapasztalatait hordozza. Olyan lényt teremtett, aki uralkodik a föld élőlényein (…), ebben a világban él, de egy másik világba törekszik, a titok megkoronázását, aki az átistenülésen (theosis) keresztül közeledik Istenhez.”  (Teológus Gergely beszédei, 45,7. PG 36, 632AB) Isten Igéje azért testesült meg, hogy az ember megistenülhessen. Krisztus, önmagában megújítva a régi Ádámot (vö. Ef 2,15), „a teljes embert átistenítette, és ez a mi reménységünk beteljesülésének kezdete”  (Euszébiosz, Demonstratio Evangelica, 4, 14. PG 22, 289A). Amint ugyanis a régi Ádám magába foglalta az egész emberi nemet, úgy az Új Ádámban az egész emberi nem helyreállt: „Isten egyszülött Fia emberré lett … hogy újjá alkossa, és eredeti állapotába helyreállítsa az elesett emberiséget”  (Jeruzsálemi Cirill, IX. kommentár János evangéliumához, PG 74, 273D–275A). A kereszténységnek ez az ember szakralitására vonatkozó tanítása kimeríthetetlen forrása minden olyan keresztény törekvésnek, amely az emberi személy értékének és méltóságának megóvására törekszik.

2. Erre alapozva minden téren nélkülözhetetlen a keresztények közötti együttműködés, hogy megóvhassuk az ember értékét, és ugyanilyen mértékben a jót, amely maga a béke, oly módon, hogy a keresztények nagyobb súllyal és több erőfeszítéssel törekedjenek a béke elérésére.

3. Az emberi személy nagy értékének közös elismerése ezen a téren előfeltétele lehet egy szélesebb körű együttműködésnek. Az Ortodox Egyházak arra hivatottak, hogy hozzájáruljanak a vallásközi párbeszédhez, hogy működjenek együtt, és ezen az úton haladva hárítsanak el minden szélsőséges megnyilvánulást, hogy megerősítsék a népek közötti barátságot, a szabadság győzelmét és az egész világ békéjét, minden egyes emberi személy javára, fajra és vallásra való tekintet nélkül. Magától értetődő, hogy ez az együttműködés kizárja a szinkretizmus bármilyen formáját, miként azt a törekvést is, hogy egyik vallás elnyomja a másikat.

4. Bízunk abban, hogy mint „Isten munkatársai” (1Kor 3,9) ebben a szolgálatban előre tudunk haladni, közösségben minden jóakaratú emberrel, aki annak áldozza magát, hogy Isten békéjét keresse az emberi közösség javára, helyi, nemzeti és nemzetközi szinten. Ez a szolgálat Isten parancsa (Mt 5,9).

1. Szabadság és felelősség

1. A szabadság isteni ajándéka egyike az embernek adott legnagyobb ajándékoknak, amelyet egyfelől mint a személyes Isten képmásának hordozója, másfelől mint az emberiség része, mint személyek közösségének tagja gyakorol, a Szentháromság Isteni Személyeinek kegyelme, élete és közössége által. „Isten kezdetben szabadnak és függetlennek teremtette az embert, csupán egyetlen korlátot szabott meg számára a parancsolatok között”  (Teológus Gergely, XIV. beszéd, 25, PG 35, 892A). Szabadsága képessé teszi az embert arra, hogy a spirituális tökéletesedés útján szüntelenül előrehaladjon, ugyanakkor azonban nem zárja ki az engedetlenség veszélyét, vagyis az Istennek való engedelmesség elhagyását sem, ennek pedig a bukás a következménye, és ebből erednek a világban jelen lévő rossz tragikus következményei.

2. Ennek a rossznak a következménye a számtalan tökéletlenség és fogyatékosság, amelyek uralják korunkat: a szekularizáció, az erőszak, az erkölcsös élet megítélésének romlása; olyan negatív jelenségek, mint a drogok csapása vagy más függőségi formák, amelyeket egyes fiatalok esetében figyelhetünk meg; a rasszizmus, a fegyverkezés, az ez által okozott háborúk és társadalmi katasztrófák, egyes társadalmi rétegek, vallási közösségek vagy egész nemzetek hátrányos megkülönböztetése, társadalmi egyenlőtlenség; a lelkiismereti szabadság, különösképpen a vallásszabadság jogainak korlátozása; a közvélemény félretájékoztatása és hátrányos befolyásolása, a gazdasági elmaradottság, az élethez elengedhetetlenül szükséges javak hiánya vagy igazságtalan elosztása, az éhínség, amely emberek millióit érinti; a népesség erőszakos kitelepítése és az emberkereskedelem; a genetikai biotechnológia és az orvostudomány ellenőrizetlen alkalmazása az emberi élet kezdetén, folyamán és végén – mindezek fenntartják azt a véget nem érő nyugtalanságot, amelyben napjaink emberisége vergődik.

3. Ebben a helyzetben, amely az emberi személy fogalmának leértékelődéséhez vezetett, az Ortodox Egyház kötelessége hangsúlyozni a Krisztusban való szabadság igazságát, mind igehirdetésében, mind teológiájában, istentiszteleti életében és lelkipásztori tevékenysége során. „Minden szabad, de nem minden használ. Minden szabad, de nem minden szolgál javunkra. Senki se keresse a maga javát, hanem csak a másét. Nem a ti lelkiismeretetekről beszélek, hanem a máséról. Miért vessem alá szabadságomat egy másik lelkiismeret ítéletének?”  (1Kor 10,23–24.29) A felelősség és szeretet nélküli szabadság végül a szabadság elvesztéséhez vezet.

1. A békéről és az igazságosságról

1. Az Ortodox Egyház a történelmi tapasztalatokra építve elismeri és hangsúlyozza a békének és az igazságosságnak az emberek életében betöltött központi szerepét. Maga a Krisztusban megtörtént kinyilatkoztatás úgy jellemezhető, mint „a béke evangéliuma” (Ef 6,15), mert Krisztus „a kereszten vérével békességet szerzett”  (Kol 1,20), „eljött, hogy békét hirdessen nektek, a távollevőknek, és békét a közellevőknek” (Ef 2,17), Ő lett „a mi békességünk”  (Ef 2,14). Ez a békesség, „amely meghalad minden értelmet”  (Fil 4,7), amint maga Krisztus mondta apostolainak szenvedése előtt nagyobb és fontosabb, mint amit a világ ígér: „Békességet hagyok rátok, az Én békémet adom nektek, nem úgy adom nektek, ahogy a világ adja”  (Jn 14,27). Mert Krisztus békéje mindannak tökéletes gyümölcse, ami benne összefoglalást nyert: az emberi személynek, mint Isten képmásának méltósága és nagyszerűsége; az emberi nem és a világ Krisztusban megvalósuló szerves egységének megnyilvánulása; a béke, szabadság és társadalmi igazságosság ideáljának Krisztus testében megvalósuló egyetemessége; végül pedig a keresztény szeretet gyümölcsözővé válása az emberek és a nemzetek között. A valódi béke az összes keresztény ideál földi győzelmének a gyümölcse. Ez az a béke, amely fentről való, amelyért az Ortodox Egyház mindennapi imádságaiban könyörög Istenhez, aki mindeneket betölt, és meghallgatja azokat, akik hittel folyamodnak hozzá.

2. Az eddigiek világosan megmutatják, hogy az Egyház, mint „Krisztus teste”  (1Kor 12,27) szüntelenül imádkozik az egész világ békéjéért, amely Alexandriai Szent Kelemen szerint az igazságossággal rokon (Sztrómata 4,25. PG 8, 1369B-72A). Nagy Szent Vazul hozzáteszi: „Nem győzhetnek meg arról, hogy méltó lehetek magamat Krisztus szolgájának nevezni, ha nem vagyok képes másokat szeretni és az egész világgal békességben élni – legalábbis amennyire tőlem telik”  (203. levél, 1. PG 32, 737B). Az egyházatya szerint ez annyira természetes egy keresztény számára, hogy azt mondhatjuk, „semmi más nem annyira sajátja a keresztény életnek, mint a békéért munkálkodni”  (114. levél. PG 32, 528B). Krisztus békéje az a rejtett erő, amelynek forrása az ember kiengesztelődése a Mennyei Atyával, Jézus gondoskodásának köszönhetően, aki mindenekben mindeneket éltet, aki kimondhatatlan békét teremt az idők kezdetétől fogva, aki önmagával kibékít minket, és általa az Atyával is. (Areopagita Dénes, Az isteni nevekről, 11, 5. PG 3, 953AB)

3. Ugyanakkor ki kell emelnünk, hogy a béke és igazságosság lelki ajándéka az ember együttműködésétől is függ. A Szentlélek akkor nyújtja át lelki ajándékait, ha az ember bűnbánata által keresi Isten békéjét és igazságosságát. A béke és az igazságosság ajándéka ott valósulhat meg, ahol a keresztények erőfeszítéseket tesznek a mi Urunk, Jézus Krisztus hitéért, szeretetéért és reményéért (1Tessz 1,3).

4. A bűn a lélek betegsége, melynek látható tünete a nézeteltérés, az egyenetlenség, a gyilkosság és a háború a maguk tragikus következményeivel. Az Egyház nem csupán a látható tüneteket próbálja meggyógyítani, hanem magát a betegséget is, vagyis a bűnt.

5. Ugyanakkor az Ortodox Egyház hisz abban, hogy kötelessége bátorítani mindent, ami valóban a béke elérésére szolgál (vö. Róm 14,19), és ami utat nyit az Egy Mennyei Atya gyermekei közötti kölcsönös igazságosság, testvériség, igazi szabadság és szeretet előtt, minden nemzet között, amely az emberiség családját alkotja. Az Egyház együtt szenved mindazokkal, akik a világ különféle tájain a béke és az igazságosság javainak hiányát kénytelenek elviselni.

1. A béke, és a háború megakadályozása

1. Krisztus Egyháza általánosságban elítéli a háborút, hiszen az tanítása szerint a rossz és a bűn egyenes következmánye: „Honnan vannak háborúságok és veszekedések köztetek? Nemde onnét, hogy bűnös vágyak csatáznak tagjaitokban?” (Jak 4,1) Minden háború a teremtés és az élet ellen irányuló romboló fenyegetés.

Különösen a tömegpusztító fegyverekkel folytatott háború, amelynek következményei rettenetesek, nem csupán azért, mert számtalan emberi lény halálát okozzák, hanem azért is, mert a túlélők élete elviselhetetlen lenne. Ezek a fegyverek gyógyíthatatlan betegségek, genetikai mutációk és más negatív hatások okozói, amelyek a következő nemzedékekre is súlyosan hatnának.

Nemcsak a nukleáris fegyverek igen veszélyesek, hanem a kémiai és biológiai fegyverek is, minden olyan fegyverkezési forma, amely a minket körülvevő világ fölötti felsőbbrendűség és dominancia illúzióját kelti. Az ilyen típusú fegyverkezés a félelem és a bizalmatlanság légkörét tartja fent, ezáltal újabb fegyverkezési hullám okává válik.

2. Krisztus Egyháza, mivel a háborút a világban levő rossz és bűn következményének tartja, minden olyan kezdeményezést és erőfesztést bátorít, amely a háború elkerülésére és megelőzésére irányul, legyen az a párbeszéd vagy más megfelelő eszköz. Abban az esetben, ha a háború elkerülhetetlen, az Egyház nem szűnik meg imádkozni és pásztori oltalmat nyújtani fiai számára, akik katonai konfliktusok résztvevői lesznek életük és szabadságuk megvédéséért, és minden erőfeszítést megtesz a béke mielőbbi helyreállítása érdekében.

3. Az Ortodox Egyház szilárd módon elítél minden olyan konfliktust és háborút, amelyet a vallási eszmékre épülő fanatizmus okoz.

A folyamatos elnyomás és üldözés mértékének megnövekedése, amely a keresztények és egyéb közösségek ellen irányul a Közel-Keleten és más vidékeken (elsősorban hitük miatt), valamint az a folyamat, melynek során a kereszténységet elszakítják történelmi bölcsőjétől, különleges figyelmet igényel. Ezáltal fenyegetés éri a meglévő vallásközi és etnikumok közötti kapcsolatokat, ugyanakkor sokan kényszerülnek arra, hogy elhagyják hazájukat. Az egész világon élő ortodox keresztények együtt szenvednek keresztény testvéreikkel és mindazokkal, akiket ebben a térségben üldözés ér, és felhívják a figyelmet egy olyan méltányos és fenntartható megoldás szükségességére, amely véget vet e térségek nehézségeinek.

Az Ortodox Egyház hasonlóképpen elítéli a nacionalizmus miatt kitört háborúkat, valamint minden olyan folyamatot, amely etnikai tisztogatásokhoz, államhatárok módosításához vagy területek elfoglalásához vezet.

1. Az Ortodox Egyház és a diszkrimináció

1. Az Úr, az igazságosság királya (vö. Zsid 7,2–3) helytelenít minden erőszakot és igazságtalanságot (vö. Zsolt 10,5), elítél minden embertelen viselkedést (vö. Mk 25,41–46; Jak 2,15–16). Az ő országában, amelynek földi képe és megjelenése az Egyház, nincs helye a népek közötti gyűlöletnek, és semmiféle ellenségeskedésnek vagy elutasításnak (vö. Iz 11,6; Róm 12,10).

2. Az Ortodox Egyház álláspontja nagyon világos: hiszi, hogy Isten „telepítette be az egy őstől származó emberiséggel az egész földet”  (ApCsel 17,26), hogy Krisztusban „nincs többé zsidó vagy görög, rabszolga vagy szabad, férfi vagy nő, mert mindannyian eggyé lettetek” (Gal 3,28). A „ki az én felebarátom?”  kérdésére Krisztus az irgalmas szamaritánus példabeszédével válaszolt (Lk 10,25-–37). Ezzel arra tanított minket, hogy távolítsuk el az ellenségeskedés és az előítéletek minden akadályát. Az Ortodox Egyház vallja, hogy minden emberi lény – bőrszínétől, vallásától, fajától, nemétől, nemzetétől vagy nyelvétől függetlenül – Isten képére és hasonlatosságára lett teremtve, és az emberi közösség egyenrangú tagja. Hitének megfelelően az Egyház visszautasít minden, a fent felsoroltakból kiinduló diszkriminációt, mert ez azt feltételezi, hogy az emberek méltósága között különbség van.

3. Az Egyház, tiszteletben tartva az emberi jogok és az emberekkel szembeni egyenlő bánásmód alapelveit, igyekszik alkalmazni ezeket az elveket a Szent Titkokról szóló tanítás fényében, a családról, a férfi és a nő Egyházban betöltött szerepéről és általában az egyházi hagyomány értékére vonatkozóan. Az Egyház fenntartja magának a jogot, hogy tanúságot tegyen, és nyilvánosan tanúságot tesz saját tanításáról.

1. Az Ortodox Egyház küldetése, mint a szeretetben való szolgálat tanúságtétele

1. A világ üdvösségéért végzett szolgálatában az Ortodox Egyház tevékenyen gondját viseli mindazoknak, akik segítségre szorulnak, éheznek, szükséget szenvednek, betegek, elesettek, idősek, elnyomottak, foglyok, rabok, otthontalanok, árvák, akik fegyveres konfliktusok és katasztrófák, az emberkereskedelem vagy a modernkori rabszolgaság áldozatai. Az Ortodox Egyház erőfeszítése, amelyet a szélsőséges mértékű szegénység és a társadalmi igazságtalanság megszüntetése érdekében tesz, hitének kifejeződése és az Úrnak magának végzett szolgálat, aki azonosul minden emberrel, különösen a szükséget szenvedőkkel: „amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek”  (Mt 25,40). Az Egyház, társadalmi szolgálatának sokféleségében, minden szociális intézménnyel együttműködik.

2. A kibékíthetetlen ellentétek és az ellenségeskedés, amelyek a világot uralják, igazságtalansághoz és egyenlőtlenséghez vezetnek az Isten által teremtett javakban részesülni kívánó emberek és nemzetek között; emberek millióit fosztják meg az elsődlegesen szükséges javaktól és az emberi személy elszegényedését eredményezik. Egész népek erőteljes vándorlását idézik elő, etnikai, vallási és szociális konfliktusokat hoznak létre, amelyek az emberi társadalom belső kohézióját fenyegetik.

3. Az Egyház nem maradhat közömbös az emberiség egészét hátrányosan érintő gazdasági folyamatok iránt. Hangsúlyozza annak szükségességét, hogy a gazdaságnak erkölcsi alapelveken kell nyugodnia, és ezáltal az embert szolgálja, Pál apostol tanítását követve: „Minden tekintetben példát adtam nektek, hogyan kell dolgozni, s a gyengéknek támaszukra lenni, Urunk Jézus szavaira emlékezve: »Nagyobb boldogság adni, mint kapni«”  (ApCsel 20,35). Nagy Szent Vazul írja: „a cél tehát, amelyet mindenkinek követnie kell munkálkodásában, a szükséget szenvedők segítségére sietni, és nem aggódni a magunk szükségletei miatt”  (Nagy Szent Vazul, Bővebben kifejtett szabályok, 42, PG 31, 1025 A).

4. A gazdagok és a szegények közötti különbség drámai módon mélyül a gazdasági válság miatt, amely rendszerint bizonyos pénzügyi körök ellenőrizetlen spekulációinak eredménye, miközben a vagyon néhány személy kezében összpontosul. A meghamisított gazdasági tevékenység nélkülöz minden igazságosságot és emberi érzékenységet, végső soron nem szolgálja az emberiség valódi szükségleteit. A fenntartható gazdaság egyesíti a hatékonyságot az igazságossággal és a társadalmi szolidaritással.

5. E tragikus körülmények ismeretében érthető az Egyház roppant felelőssége az éhínség, ill. a világban eluralkodó szegénység minden formája elleni harcban. Korunkban, amikor az országok globalizált gazdasági rendszerben élnek, felszínre kerül a modern világ súlyos identitásválsága. Az éhínség nem csupán az élet isteni ajándékát veszélyezteti akár egész nemzetek esetében, hanem az emberi személy magas méltóságát is, ugyanakkor magát Istent sérti meg. Ezért, ha a saját élelmünkről való gondoskodás anyagi természetű dolog, a felebarátunk élelméről való gondoskodás spirituális természetű (Jakab 2,14–18). Az egész Ortodox Egyház kötelessége tehát az együttérzés és a hatékony segélyezés megszervezése a szükséget szenvedő testvérek megsegítésére.

6. Krisztus Szent Egyháza, amely sok nemzetet egyesít egyetemes testében, támogatja az emberek közötti szoidaritás elvét, és a nemzetek, ill. államok közötti fokozottabb együttműködést a nézeteltérések békés útra terelésében.

7. Az Egyházat ugyanakkor foglalkoztatja az emberiség körében érvényesülő fogyasztói szemlélet, amely nem tűri meg maga mellett a keresztény erkölcsi értékeket. Ebben az értelemben a fogyasztói szemlélet, keveredve a szekularizált globalizmussal, a nemzetek számára lelki gyökereik elvesztését, történelmi emlékezetük megszűnését és a hagyományok elfeledését hozza.

8. A tömegkommunikáció eszközei gyakran a liberális globalizmus ideológiai kontrollja alatt működnek, ezért a fogyasztói szemlélet és az erkölcstelenség kezdeményezőivé válnak. A vallásos értékek iránti tiszteletlen, sokszor istenkáromló hozzáállás a társadalom körében vitákat és felháborodást szül, bizonyos mértékű nyugtalanságot vált ki. Az Egyház figyelmezteti híveit az ismeretek szándékos elferdítésére, amely a tömegkommunikációs eszközök által megy végbe, mert ezeket nem az emberek és a nemzetek egymáshoz való közeledésére, hanem befolyásolására használják.

9. Az Egyház tanításának továbbadásában és az emberiség üdvözítéséért végzett küldetésében mindinkább szembe kerül a szekuláris ideológiák megnyilvánulásaival. Krisztus Egyháza arra hivatott, hogy kifejezze és nyilvánvalóvá tegye a világért végzett prófétai tanúságtételét, a hit tapasztalatára alapozva, így emlékeztetve a népért végzett küldetésére, Isten Országát hirdetve, és ébren tartva a nyáj egységének a tudatát. Tág perspektívák nyílnak így meg előtte, hiszen ekkleziológiai tanításának központi elemeként az Egyház felfedi a széttöredezett világ előtt a közösséget és az eucharisztikus egységet.

10. A fejlődés folyamatos növekedése és a fékezhetetlen fogyasztás iránti igény elkerülhetetlenül a természet erőforrásainak egyenlőtlen felhasználásához és kimerüléséhez vezet. A világ, amelyet Isten azért teremtett, hogy az ember művelje és őrizze (vö. Ter 2,15), az emberi bűn következményeinek van alávetve: „A természet ugyanis mulandóságnak van alávetve, nem mert akarja, hanem amiatt, aki abban a reményben vetette alá, hogy a mulandóság szolgai állapotából majd felszabadul az Isten fiainak dicsőséges szabadságára. Tudjuk ugyanis, hogy az egész természet (együtt) sóhajtozik és vajúdik mindmáig”  (Róm 8,20–22). A jelenlegi ökológiai válság a légköri viszonyokhoz és a globális felmelegedéshez köthető, és szükségszerűvé teszi az Egyház közreműködését, hogy spirituális eszközeivel óvja meg az Isten által teremtett világot az emberi mértéktelenség következményeitől.

A kapzsiság, amely az anyagi javak elérésére irányul, az ember spirituális kiüresedéséhez és a környező világ elpusztításához vezet. Nem felejthetjük el, hogy a föld természetes gazdagsága nem az ember, hanem a Teremtő tulajdona: „Az Úré a föld és annak minden népessége, a földkerekség és annak minden lakói”  (Zsolt 23,1). Így az Ortodox Egyház felhívja a figyelmet Isten ajándéka, az általa teremtett világ megóvásának szükségességére, (…) ugyanakkor a mértékletesség és az önmérséklet erényeinek fontosságára. Emlékeztet arra is, hogy nem csak a jelenlegi, hanem az eljövendő nemzedékeknek is joga van a természet gazdagságához, amelyet a Teremtő adott nekünk.

11. Az Ortodox Egyház szemében a tudományos kutatásra való képesség Isten ajándéka az embereknek. Ugyanakkor felhívja a figyelmet bizonyos veszélyekre, amelyek tudományos eredmények következményei. Az Egyház szerint a tudós embernek szabadnak kell lennie nem csupán bizonyos vizsgálatok ellvégzésére, de azok leállítására is, ha általuk keresztény és emberi alapelvek sérülnek. „Minden szabad nekem, de nem minden hasznos” (1Kor 6,12). Teológus Szent Gergely szerint: „A jó nem jó többé, ha a hozzá vezető eszközök rosszak”  (Beszéd a teológiáról, 1, 4. PG 36, 16C). Az Egyház e véleménye több szempontból nélkülözhetetlennek bizonyult annak érdekében, hogy a szabadságot helyes módon határoljuk be és a tudomány eredményei szempontjából helyesen használjuk (…). Ugyanakkor hangsúlyozzuk az emberi élet megkérdőjelezhetetlen szakrális jellegét, a fogantatás pillanatától a természetes halálig.

12. Az utóbbi években megfigyelhető a biológiával kapcsolatos tudományok villámgyors fejlődése, különösen a biotechnológia területén. Ennek egyes eredményei némelyek szerint az ember hasznára vannak, más esetben morális kérdések merülnek fel, vagy éppen a teljes elutasítás látszik célszerűnek. Az Ortodox Egyház kijelenti, hogy az ember nem egyszerűen sejtek, szövetek és szervek együttese, és nem csupán biológiai tényezők határozzák meg. Az ember Isten képére lett megalkotva (Ter 1,27), ennek megfelelően a neki kijáró tisztelettel kell bánni vele. (…) A tudományos vizsgálatok során, ill. az új felfedezések és találmányok alkalmazásakor tiszteletben kell tartani minden egyes ember abszolút jogát arra, hogy tisztelettel és méltósággal viselkedjenek vele szemben életének bármely szakaszában, mert ez Isten akarata, amelyet a teremtés során kinyilvánított. A kutatásnak figyelemmel kell lennie a morális és spirituális alapelvekre, amelyek az életre, a keresztény értékekre és a hagyományra vonatkoznak. Ugyanakkor feltétlen tisztelettel kell viseltetnie az egész Isten által teremtett világgal szemben, akkor is, amikor az ember használja azt, és akkor is, amikor tudományos kutatásnak vetik alá, hiszen ezáltal követjük Isten parancsát (vö. Ter 2,15).

13. Ezekben az elvilágiasodó időkben a modern civilizációra jellemző spirituális válság szempontjából hangsúlyoznunk kell az egészséges élet fontosságát. A szabadság és a szabadosság összekeverése a gyilkosságok számának növekedéséhez, az istentiszteleti helyek meggyalázásához és lerombolásához vezet, és eltűnik a felebarát, ill. az élet szentségének tiszteletben tartása. Az ortodox hagyomány, amelyet a keresztény igazságok gyakorlati tapasztalatai alakítanak, a spiritualitás és az aszketikus erkölcs hordozója; ezeket kell nyilvánvalóvá tenni és terjeszteni napjainkban is.

14. Az Egyház pasztorális gondoskodása folyamatos a gyermekek és a fiatalok iránt, célja a Krisztusban való neveltetés. Az Egyház pasztorális felelősségének kiterjesztése a család isteni intézményére magától értetődő, hiszen ez a gondoskodás szükségszerűen a keresztény házasság titkának szentségére épül, amely egy férfi és egy nő egyesülése, és Krisztusnak és az ő Egyházának egyesülésére mutat (Ef 5,32). Ez a kérdéskör különösen időszerű ma, amikor egyes országokban törvényesíteni akarják, és bizonyos keresztény közösségekben teológiai igazolásokat keresnek olyan együttélési formákra, amelyek ellenkeznek a keresztény hagyománnyal és tanítással.

15. Korunkban, és minden korban az Egyház prófétai és pásztori hangja az emberi szívhez szól, és Pál apostollal együtt bíztatja, hogy tegye magáévá és éljen mindennel, „ami igaz, tisztességes, igazságos, ami ártatlan, kedves, dicséretre méltó, ami erényes és magasztos”  (Fil 4,8); azaz a Megfeszített Úr áldozatos szeretetével, mert ez az egyetlen út, amely a békés, szabad világba, az emberek és nemzetek közötti szeretet világába vezet.

Chambésy, 2016. január 26.

Aláírta:

Bertalan konstantinápolyi egyetemes pátriárka, elnök

1. Teodor alexandriai pátriárka
2. János antiókhiai pátriárka nevében Izsák metropolita

III. Teofil jeruzsálemi pátriárka

Kirill moszkvai pátriárka

Irinej szerb pátriárka

Dániel román pátriárka

Neofit bolgár pátriárka

1. Illés grúz pátriárka

Krizosztom ciprusi érsek

Jeromos athéni érsek nevében Germánosz metropolita

Száva varsói metropolita nevében György püspök

Anasztáz albán érsek

Rasztiszláv, a Cseh Földek és Szlovákia érseke

(Forrás: http://www.patriarchia.ru/db/text/4360988.html)

Ford. A-V. G.