Az Atyának és Fiúnak és Szentléleknek nevében!

A mai esti istentiszteletet pillanatában a Nagyböjt időszakába lépünk. A böjt lényege az emberi értelem és szív megváltozásában rejlik. Mindnyájunknak szüksége van erre a változásra, mert a legfőbb ok, ami belső romlást és lelki betegségeket hoz, nem más, mint a bűn. És ez a változás, amely az ember belső átalakulását jelenti, akkor megy végbe, ha megszabadulunk a bűntől. 

Pontosan ezért mondják a szent atyák, hogy a böjt lényege a bűnbánatban rejlik. Amikor Isten színe előtt őszinte bűnbánatot tartunk és a bűnbánat s a szent eucharisztia szentségében bűnbocsánatot nyerünk, megszabadulunk bűneinktől és elérkezik a valódi változás, ami jobbá tesz bennünket. Ám a valódi bűnbánat elengedhetetlen feltétele a mai vasárnapi szent liturgia evangéliumi olvasmányának csodálatos szavaiban rejlik:

„Mert ha az embereknek megbocsátjátok vétkeiket, nektek is megbocsát mennyei Atyátok. Ha pedig nem bocsátotok meg az embereknek, Atyátok sem bocsátja meg a ti vétkeiteket.” (Mt 6,14-15)

Más szavakkal élve, a bűnbánat elengedhetetlen feltétele, hogy bocsánatot kérjünk testvéreinktől. Ám a bűnbánat ugyanolyan elengedhetetlen feltétele, hogy mi is képesek legyünk megbocsátani másoknak. Tapasztalatból tudjuk, hogy ez nem könnyű. Könnyű, amikor nincs valódi konfliktus, ami gondolatainkat és érzéseinket emésztené, negatív érzéseket gerjesztene bennünk. Akkor mindez úgy tűnik, mintha csupán udvariasan és szívesen üdvözölnénk egymást. Így szólunk egymáshoz: „Bocsáss meg nekem az Úrért!” És könnyedén válaszolunk: „Isten megbocsát!” Ám egészen más érzés kerít bennünket hatalmába, ha olyannal találkozunk, aki komolyan megbántott minket, vagy mi őt. Íme, ekkor kell lelkileg erősnek lennünk, büszkeségünket leküzdenünk, felülemelkednünk saját igazságérzetünkön, amely gyakran bizonyul hamisnak, és beteljesítenünk az Úr akaratát, melyet a mai evangéliumi olvasmányban hallottunk.

Az Egyház, a Vajhagyó vasárnapi esti istentisztelet után tartott megbocsátás szertartásában kivételes felhívással fordul minden emberhez, hogy bocsásson meg annak, aki őt megbántotta, és maga is kérje annak a bocsánatát, akit viszont ő bántott meg. Ámde helyes, hogy azokhoz is ugyanezekkel a szavakkal fordulunk, akikkel nincs különösebb nézeteltérésünk. Ez így van helyén, mivel igazából nem tudhatjuk, mi zajlik annak a lelkében, akit semmiképpen sem gondolunk ellenfelünknek, ellenségünknek, akivel szemben nem táplálunk negatív érzéseket. Lehet ugyanis, hogy a másik ─ és ez el van takarva a szemünk elől ─ épp ilyen érzéseket táplál velünk szemben. Azért kérünk tehát bocsánatot azoktól is, akik úgy tűnik nem haragosaink, akikkel látszólag nem vagyunk konfliktusban, hogy segítsünk nekik megszabadulni az ehhez hasonló gondolatoktól.

Az Egyház különleges jelentőséget tulajdonít a megbocsátás szertartásának, és arra hív fel, hogy ne egyszerűen formaságból bocsássunk meg, hanem ezt szabad akaratunkból, tudatosan tegyük, amelynek az a célja, hogy teljesítsük Isten parancsát, megbocsássunk egymásnak, azért, hogy az Úr is megbocsásson nekünk.

Mindenkit szeretnék kérni, hogy bocsásson meg nekem, ha valakinek valamilyen szavammal vagy tettemmel sértést, fájdalmat okoztam. Soha nem állt szándékomban, és nem áll sem most, sem a jövőben, hogy valakit akarattal megsértsek, valakinek fájdalmat okozzak, de lehetséges, hogy szavaimat és tetteimet így lehetett érzékelni.

Ezért ma mindnyájuktól és az Egyház valamennyi tagjától bocsánatot kérek.

Bocsássanak meg nekem, bűnösnek!

Ford. S. B.

(Forrás: http://www.patriarchia.ru/db/text/4397535.html)

This post is also available in: orosz