„Aki megvall engem az emberek előtt, én is megvallom Atyám előtt, aki a mennyekben van. De aki megtagad engem az emberek előtt, azt én is megtagadom Atyám előtt, aki a mennyekben van.” (Mt 10,32-33)

Szent atyáink azért rendelték Minden Szentek ünnepét a Pünkösd utáni első vasárnapra, hogy megmutassák, micsoda mennyei erő szállt alá az apostolokra tüzes nyelvek alakjában a Szentlélekkel, az első jeruzsálemi Pünkösdkor: szentek megszámlálhatatlan sokasága született Krisztus egyházában, akik szent életmódjukkal, vagy ha kellett, vérük ontásával pecsételték meg, hogy Krisztus követői ebben a világban. 

Másrészt, mind az ókorban, mind a középkorban vagy a legújabb korokban sokan voltak, akik Krisztusért adták életüket, de valamilyen oknál fogva névtelenek maradtak. Ezért az egyház őket is be akarta vonni a közös megemlékezésbe ezen a vasárnapon, hogy a keresztények az ő közbenjáró imáikat se nélkülözzék bűneik bocsánatára és üdvösségük elnyerésére.

Harmadsorban Minden Szentek Vasárnapjának, az ismert és ismeretlen szentek, vértanúk egyetlen napra való összegyűjtésének az is célja volt, hogy az egyház így hirdesse Krisztusnak, az egyháznak és a hitnek az egységét. Hiszen ők mind az egy Krisztusért, az egy, igaz, krisztusi hitért adták oda életüket.

Hogy kik voltak azok az ismeretlenek, akiknek nevét emberi emlékezetünk nem tudta megörökíteni? Például az a vértanú asszony a kisfiával együtt, akit az egyházi kalendárium csak „Szent Asszonyként” jegyez fel. A 3. századi keresztényüldözések alatt történt, hogy egy asszonyt, aki miután látta a keresztények hősies vértanúságát, és maga is kereszténynek vallotta magát, azonnal tűz általi halálra ítéltek és a lángok közé küldtek. Kisfia, aki a tömegben maradt, látva, hová küldték az anyját, utána futott a lobogó tűzbe, és vele együtt vértanú lett. Vajon mi volt ezeknek az ártatlan lelkeknek a neve? Talán sohasem tudjuk meg. De az ő közbenjárásukat is kérjük bűneink bocsánatára, és az igaz keresztény hitben való megerősödésre.

Ma is számos keresztény fizet vérével szerte a világon, csak azért, mert Krisztushoz tartozik. Régi és mai, ismert és ismeretlen szentek, vértanúk hősies példája erősít bennünket Krisztus követésében.

Ezért, ha testi megpróbáltatás ér minket, legjobb, ha ezt mondjuk: „Uram, hálát adok Néked, mert arra méltattál, hogy vértanúid nyomdokait kövessem.”

Ha valamilyen lelki megpróbáltatás ér, ha valaki vét ellenünk, mondjuk ezt: „Uram, ne tudd be nekik bűnül, hiszen ők is csak emberek, gyöngék és esendők, mint én magam. Bocsáss meg nekik, és az én vétkeimet is szegezd keresztfádra.”

I. T.