Az emlékkövön elhelyezett táblát 2013. június 18-án avatták fel ünnepélyes keretek között annak a balatonlellei háznak az udvarán, ahol az 1920-as években Anton Gyenyikin (1872-1947), az orosz polgárháború egyik fehér tábornoka lakott. Gyenyikin ebben a házban kezdett bele híres emlékiratainak írásába, amely „Karcolatok az orosz zavaros időkből” („Ocserki russzkoj szmuti”) címen vált később ismertté. Az emléktábla és emlékkő elhelyezését az Orosznyelvű Írók Nemzetközi Szövetsége kezdeményezte (elnöke Oleg Volovik), együttműködve Balatonlelle Város Önkormányzatával, az Oroszországi Föderáció Magyarországi Nagykövetségével és Magyarország Honvédelmi Minisztériumával, valamint a Tour Trading Utazási Iroda anyagi támogatásával.
Az eseményt Dr. Nanofszky György, Magyarország volt moszkvai nagykövete nyitotta meg.
Az emléktábla leleplezésén Márk érsek, a Magyar Ortodox Egyházmegye kormányzójának áldásával ortodox papok is részt vettek: prot. Kádár Iván, a budapesti Radonyezsi Szent Szergij egyházközség parochusa és prot. Nyikolaj Kim, a hévízi, a Szűzanya „Életadó forrás ikonjáról” elnevezett egyházközség parochusa. Ők végezték el az elhunyt tábornok emlékének szentelt halotti emlékszertartást és az emléktábla megszentelését.
A szertartás után a ház jelenlegi tulajdonosai, Pasztusics László és Bajzik Zsuzsanna körbevezették a vendégeket a házban és a ház udvarán, ahol máig megmaradtak azok a százéves platánok, amelyeknek az árnyékában Gyenyikin tábornok a visszaemlékezéseit írta.
Az ünnepélyes eseményt a város polgármestere által rendezett állófogadás zárta.
prot. Ny. Kim
(ford. R. R. Damján)
http://www.pravmir.ru/v-vengrii-otkryli-memorialnuyu-dosku-generalu-antonu-denikinu/
Gyenyikin Anton Ivanovics
(1872.XI.16. – 1947.VIII.7.)
Gyenyikin Anton Ivanovics az Orosz Birodalom Varsói Kormányzóságának Wloclawek városától nem messze fekvő Szpetal falujában született 1872. december 4-én (16-án a mai naptár szerint) Ivan Jefimovics Gyenyikin orosz tiszt, nyugalmazott őrnagy családjában.
Anyja a lengyel nemzetiségű Elzbieta Fjodorovna Wrzesinszkaja elszegényedett kisbirtokosok családjából származott.
Gyenyikin gyerekkorától fogva jól beszélt mind oroszul, mind lengyelül.
Az orosz katonai vezető az orosz-japán és az első világháború hőse.
A polgárháború alatt a fehérek egyik fő hadvezéreként szolgált (1918-1920).
1917-ban Gyenyikin részt vett az Önkéntesek Hadseregének létrehozásában, vállalván egyik hadosztályának vezetését 1918. április 13-tól. Az Önkéntesek Hadserege 1919 januárjában csatlakozott a Déli Oroszország fegyveres erőihez. 1919. júniusában A. Gyenyikin a Dél Oroszországi Fegyveres Erők főparancsnoka lett.
1919 elején Gyenyikinnek sikerült levernie az Észak-Kaukázusi bolsevik ellenállást, maga alá vonva a Doni és a Kubányi kozák seregeket, elfoglalva ezzel a feketetengeri kikötőket Oroszország antanti szövetségeseitől nagy mennyiségű fegyvert, lőszert, robbanóanyagot szerezve és ezzel 1919. júliusában nagymérvű támadást indított Moszkva ellen.
1919 szeptembere és októberének kezdete az antibolsevista erők legnagyobb diadalának minősült.
Gyenyikin seregeinek sikeres támadásai eredményezték, hogy októberre elfoglalták Donbaszt és a Cáricintól Kijevig, illetve Odesszáig terjedő hatalmas területeket. A Gyenyikinisták október 6-án elfoglalták Voronyezst, október 13-án Orjolt és Tulához közeledtek. A bolsevikok közel álltak a katasztrófához és a feladáshoz készülődtek. Elkeseredett felhívásuk így szólt: „Mindenki készüljön fel a Gyenyikinnel vívott harcra!.
A Déloroszországi Fegyveres Erők által ellenőrzött területeken a hatalom teljes egészében Gyenyikin kezében volt, aki igyekezett összefogni a fehérek mozgalmának legszélesebb rétegeit az alábbi jelszavakkal:
„Harc a bolsevizmus ellen a végsőkig”,
„Hatalmas, Egységes és oszthatatlan Oroszország!”
„Politikai szabadságot”.
Gyenyikin fehér hadseregének hátországában kísérleteket tettek a normális élet visszaállítására. A lehetőségekhez mérten megkezdődött a munka a gyárakban és az üzemekben, a vasúti és vízi szállításban, megnyíltak a bankok, újra indult a mindennapi kereskedelem.
Fix árakat állapítottak meg a mezőgazdasági termékekre, törvényt fogadtak el a köztörvényes bűnözéssel és a spekulációval kapcsolatban, eredeti formájukban ismét működni kezdtek a bíróságok, az ügyészség és az ügyvédek, megválasztották a városi önkormányzatokat, szabadon kezdtek működni a politikai pártok, beleértve az ESZEREK-et (szociálforradalmárok) és a szociáldemokratákat, majdnem korlátozás nélkül jelenhetett meg a sajtó.
A gyenyikini Különleges Tanácskozó Testület fogadta el a munkás törvényhozást, amely előírta a nyolc órás munkanapot és intézkedéseket hozott a munka védelme érdekében.
Megkezdődött a földreform, amelynek alapjául szolgált a kis- és középgazdaságok megerősítése a kincstári és a földbirtok földjeinek rovására.
1919 októberének közepétől a fehérek Déli Hadseregének helyzete jelentősen romlott. A Vörös Hadsereg ellentámadásba lendült. 1919-1920 tavaszán a gyenyikini csapatok feladták Harkovot, Kijevet, Donbaszt, Doni Rosztovot. 1920 februárjában és márciusában ezt követte a Kubányért vívott csatában elszenvedett vereség. Kolcsak admirálisnak, Oroszország egykori legfelsőbb Hadurának halála után az oroszországi hatalom átszállt Gyenyikinre. Gyenyikin azonban, figyelembe véve a fehérek súlyos katonai és politikai helyzetét, hivatalosan nem fogadta el ezt a felhatalmazást. Csapatainak vereségével szembe kerülve, az ellenzéki hangulatok aktivizálódásának megjelenésével a fehérek mozgalmán belül Gyenyikin 1920. április 4-én lemondott a főparancsnoki posztjáról és átadva azt Vrangel bárónak Angliába távozott.
Az emigráció
1920-ban Gyenyikin családjával együtt Belgiumba, majd 1922-ben Magyarországra távozott. Először Sopronba, majd rövid ideig Budapestre, ezt követően pedig Balatonlellére, ahol hozzákezdett ötkötetes emlékiratainak megírásához. „Vázlatok az oroszországi zavaros időkről” címen.
1926-ra A. Gyenyikin családjával együtt Franciaországba költözött. Irodalmi munkásságot folytatott, előadásokat tartott a nemzetközi helyzetről, kiadta az „Önkéntes” című újságot.
Maradván meggyőződéses ellenfele a szovjet rendszernek felhívta az emigrációt arra, hogy ne támogassák Németországot a Szovjetunió elleni háborúban. Jelszava akkoriban így hangzott: „Védjük meg Oroszországot és döntsük meg a bolsevizmust!”
Miután Németország elfoglalta Franciaországot, Gyenyikin visszautasította a németek ajánlatát az együttműködést illetően, továbbá azt, hogy Berlinbe utazzék.
A második világháború befejezte utáni szovjet befolyás megerősödése az európai országokban arra kényszerítette A.I. Gyenyikint, hogy 1945-ben az USA-ba utazzék, ahol folytatta munkáját ”Egy orosz tiszt útja” című könyvén és nyilvános előadásokat tartott.
1946. januárjában Gyenyikin D. Eisenhower tábornokhoz fordult azzal a felhívással, hogy állítsa le a szovjet hadifoglyok erőszakos visszaszállítását a Szovjetunióba.
Gyenyikin katonai témájú elbeszéléseket és éles publicisztikai cikkeket írt és publikált I. Nocsin álnéven. Kiadta a „Tisztek” című elbeszélés gyűjteményét (1928), a „Régi Hadsereg” című könyvét (1929-1931), az „Orosz kérdés a Távol Keleten” (Párizs 1932), „Breszt Litovszk” (Párizs 1933), „Ki mentette meg a Szovjet hatalmat a pusztulástól” (Párizs 1937), „Egy oroszt tiszt élete” (első ízben halála után 1953-ban jelent meg) és számos más írást.
Halála és temetése
A tábornok 1947. augusztus 7-én halt meg szívgörcsben a michigani egyetem Ann Arbor kórházában és a detroiti temetőben hantolták el.
Az amerikai hatóságok katonai tiszteletadás mellett úgy temették el, mint egy szövetséges hadsereg főparancsnokát.
2005. október 3-án Gyenyikin Anton Ivanovics tábornok és felesége Xénia Vasziljevna hamvait (1892-1973) Moszkvába szállították a Doni kolostorba. A temetésre leányának Gyenyikina Marina Antonovna (1919-2005) jóváhagyásával került sor.
Az újratemetést, amelyen részt vett Putyin Vlagyimir Vlagyimirovics, az OF elnöke, az Orosz Kulturális Alapítvány szervezte.
This post is also available in: orosz