2003. december 18-19-én a budapesti Nagyboldogasszony egyházközségből öttagú zarándokcsoport látogatta meg a bécsi Szent Miklós orosz templomot. A csoport Hilarion Bécsi és Ausztriai püspök atya, a Magyar Ortodox Egyházmegye kormányzó főpapja meghívására érkezett Bécsbe a templom főünnepére.
December 18-án délután indultunk Budapestről, a téli időszak ellenére verőfényes napsütésben. Már sötét volt amikor Bécsbe érkeztünk, így a templom külsejéből jóformán semmi sem látszott. Csak másnap tárult elénk a látvány: a templom külseje ugyanolyan csodálatos alkotás, mint a belső tere. Valódi ékszerdoboz Bécs belvárosában. Beléptünk a templomba, ahol már folyt az istentisztelet: Kis vízszentelés és Akathisztosz Szent Miklós püspökhöz. 18 órakor kezdődött a ünnepi Virrasztó istentisztelet, melyen főpapunk, Hilarion püspök is szolgált. Az istentisztelet befejezése után megtekintettük a templomot, majd elhelyeztek bennünket vendéglátóinknál, akikkel késő estig tartó baráti beszélgetést folytattunk.
Másnap reggel 9 órakor kezdődött az ünnepi Szent Liturgia, amelyet Hilarion püspök atya mutatott be a templom papságával együtt. Megtiszteltetés volt számomra, hogy az ünnepi Liturgián és az ünnep előestéjén együtt szolgálhattam püspök atyával és a templom papságával. Öröm volt látni, hogy a hívek mindkét alkalommal nagy számban vettek részt az istentiszteleteken. A Szent Liturgia után Hilarion püspök köszöntött bennünket a zarándoklat alkalmából. Ezután közös ebédre ünnepi került sor, melyen egyaránt megismerkedhettünk egymás örömeivel és gondjaival. Mindezek után köszönetet mondtunk Hilarion püspök atyának a meghívásért és az itt kapott lelki adományokért.
Csoportunk késő délután indult vissza Budapestre, telve élményekkel és azzal az elhatározással, hogy azon leszünk, a most elkezdődött testvéri kapcsolat a jövőben még szorosabb legyen a két egyházközség között.