2020. február 7-én, az oroszországi újvértanúk és hitvallók vasárnapján Márk metropolita a rjazanyi Krisztus Születése székesegyházban tartott főpapi liturgiát. Itt elmondott beszédét foglaljuk össze: 

„Ma emlékezünk meg az oroszországi újvértanúkról és hitvallókról. Ezt a kivételes megemlékezést immár 25 éve rendelte el Egyházunk. Sok vértanú jutott már a szentek karába, életük ismert számunkra, mégis, maga az ünnep a többség számára ismeretlen. Hogyan lehetséges ez?

A mai fiatalok még ma is dicsérő szót hallanak az iskolákban olyan személyekről, akikről nem kellene. Az utcák, amelyeken járnak, sokszor olyan emberek nevét viselik, akiknek vérben fürdött a kezük. Szívünk nem szorul össze, talán épp hogy csak felindul, hogy ezek az emberek még mindig „hősöknek” számítanak.

Miután az ember belemélyed egy kissé a történelembe, megérti, hogy azok, akiket „árulóknak”, a változások és a forradalom „ellenzőinek” bélyegeztek meg, nem tanúsítottak semmilyen ellenállást, nem voltak ellenzői valamiféle változásoknak, egyszerűen élni akartak, és hitüket megvallani, de mint ilyenek haszontalannak bizonyultak az új hatalom számára. Az ő csöndes hitvallásuk nyílt kihívást jelentett e hatalom számára.

Ma az újvértanúk és hitvallók ünnepe van. Különféle emberek voltak közöttük. Jó párat közülük az ellenségeskedések legelején gyilkoltak meg. Később az ország új urai úgymond pereket folytattak le, amelyek során a legkülönfélébb vádakat koholták, hogy az ártatlanul szenvedők alaptalan és kegyetlen legyilkolását megindokolják. A mai helyzet egyfajta skizofrén állapot. A templomokban megdicsőítjük az újvértanúkat, miközben olyan utcákon járunk, amelyek az ő üldözőiket dicsőítik. Ezen a tragédián még nem jutottunk túl, a múlt rettenetes tapasztalatát még nem gondoltuk alaposan át.

Ennek ellenére az újvértanúk emléke és képe reményt nyújt arra, hogy az orosz nép kigyógyul ebből az esztelen kábulatból, amely a múlt század elején rabul ejtette. Az az egyházi újjászületés, amely Oroszországban a számunkra tragikus múlt század végén végbement, az újvértanúk szenvedésének a gyümölcse. Az Egyház az ő szenvedésük által tisztult meg, szentelődött meg. Lelki vitézek egész sokasága termett benne, akikre hálás szívvel emlékezünk. Ma az újvértanúk és hitvallók közbenjárását kértük, akik között a legkülönfélébb emberek voltak: cár, pátriárka és egyszerű munkások, falusi és városi lakosok.

Adja Isten, hogy az újvértanúk és hitvallók közbenjárásával életünk igaz fundamentumra épüljön, Krisztus hitére és az igazságra. Őrizzük szívünkben az újvértanúk emlékét, tanulmányozzuk életüket, beszéljük el hihetetlen hőstetteiket, mert a régi vértanúkhoz hasonlóan, nem féltek az üldözésektől, a kínzásoktól, mindvégig megőrizték hitüket, hűségüket Megváltónkhoz, és arra hívnak, hogy mi is ezt a hűséget tanúsítsuk Istenünk iránt. Éppen Rjazany területén állították fel abban az időben az első koncentrációs tábort az országban, ahová sok embert zártak be, csak azért, mert hűségesek voltak Krisztushoz.

Egyre több tény kerül manapság napvilágra az újvértanúk életéről, hősies tetteiről. Imáik révén az Egyház tovább növekszik, újjászületik. Egyre több régi és új templom, monostor nyílik meg. Ha az itteni virágzó Kisboldogasszony monostorba belép az ember – melynek helyreállítása még folytatódik -, elfelejti a viszonylag nemrégi valóságot, a szovjet múlt gyászos képeit.”

ford. I. T.

This post is also available in: orosz