Excellenciás főpásztorok, főtisztelendő atyák és diakónusok, tiszteletre méltó szerzetesek és szerzetesnők, kedves fivéreim és nővéreim!
KRISZTUS FELTÁMADT!
Szent Egyházunk immár kétezer esztendeje ezekkel a szavakkal hirdeti az embereknek az Isten által nekünk ajándékozott üdvösség jó hírét. E szavakban van hitünk tüze, szeretetünk ereje, hitünk fundamentuma, Egyházunk sarokköve, a világ felé való újszövetségi küldetésünk lényege, tanításunk ki nem alvó fénye, ihletünk forrása, keresztény életünk szíve és jövendő korunk teljessége.
Bármi is történjék e változó, olykor zaklatott és ellentmondásoktól szaggatott világban, bármilyen nehézségek és megpróbáltatások jutnak is nekünk osztályrészül, mi tudjuk, hisszük és hirdetjük: a Feltámadott Üdvözítő felett érzett örömünk változatlan és mindent legyőz.
Mi a valódi értelme legnagyobb keresztény ünnepünknek? Minek a nevében és miért ereszkedett le Isten Fia a földre és vette fel a „szolga alakját” (Fil 2,7), viselte el a szenvedéseket, feszíttetett keresztre és támadt fel? Vajon mit kell tennünk nekünk, 21. századi embereknek, hogy a maga valóságában részesei és örökösei legyünk annak a győzelemnek, amelyet Krisztus aratott a halál felett?
Az Egyház ad nekünk választ ezekre a kérdésekre. Tanúságot tesz arról, hogy a Szentséges Szűztől testet öltött Isten Fia által „rabbá lett az alvilág, Ádám visszahívatott, elpusztult az átok, Éva felszabadult, halottá lett a halál, mi pedig életre keltünk” (vasárnapi hajnali istentisztelet, második hang, 2. sztichológia utáni kathizma theotokionja). Az Úr valóban életre kelt bennünket az ő szeretetével, megment a halál és az elmúlás félelmétől, orvosolja lelki és testi gyöngeségeinket, megerősít a nehézségekben és a kísértésekben, megvigasztal bánatokban és szenvedésekben, segít az üdvözítő utat követni, amely az örök életre vezet, és ahol „Isten letöröl majd a szemünkről minden könnyet, és nem lesz többé sem halál, sem gyász, sem jajgatás, és fájdalom sem lesz többé” (vö. Jel 21,4).
A megváltás művével, kereszthalálával és dicsőséges Feltámadásával az Úr mindenki számára megnyitotta a paradicsom kapuit. Ettől kezdődően mindmáig minden ember számára megadatott, hogy teljes lelkéből befogadja Krisztust, mint igaz Istent és Üdvözítőt, aki leküldi ránk kegyelmi erejét, hogy igaz életet éljünk és tevékeny részt vállaljunk a világ átalakításából.
Szerb Szent Miklós főpásztor, a múlt század neves teológusa írja húsvéti elmélkedésében: „Krisztus feltámadt, tehát az élet erősebb a halálnál. Krisztus feltámadt, tehát a jó erősebb a rossznál. Krisztus feltámadt, tehát a keresztények minden reménysége beigazolódott. Krisztus feltámadt, tehát az élet minden nehézsége megoldást nyert” (Gondolatok a jóról és a rosszról). És ez a húsvéti öröm, az Istennel való közösség és az „új életben” (Róm 6,4) való meggyökerezés a jó és az igazságosság alapelvei által eljut keresztények millióinak a szívéhez, ihletet ad a jó és az irgalmasság cselekedeteihez, segít úrrá lenni a balsorsorson, megvigasztal a kísértésekben, reményt ad a kétségbeesetteknek, megerősíti a csüggedt lelkűeket.
Hozzátok fordulok most, ortodox keresztényekhez, akik a világ számos országában éltek, templomban, vagy otthon imádkoztok, és szívemből, lelki örömmel telve köszöntelek Benneteket a Szent Húsvét nagy ünnepe alkalmával, s az ősi hagyomány szerint a győzelmet jelentő kiáltással mondom:
A Húsvét fényt árasztó ünnepén Istenhez szóló imádságainkat elsősorban azokért ajánljuk fel, akik harci tevékenységek zónáiban vannak. Keresztényként nem maradhatunk közömbösek testvéreink és nővéreink megpróbáltatásaival és nélkülözéseivel szemben, akiknek a szívét megperzselte a testvérháború tüze, ezért állhatatos kérésekkel fordulunk az Úrhoz, hogy irgalmában és jóakaratában gyógyítsa be a testi és még inkább a lelki sebeket, küldjön vigaszt minden bánatban, és adjon a testvérnépeknek, akik a Dnyeper egy medencéjéből vették fel a keresztséget, tartós és igazságos békét.
Amiként az Üdvözítő földi útja tele volt erőfeszítésekkel és áldozatos szeretettel az emberek iránt, mi is arra kaptunk elhívást, hogy Hozzá váljunk hasonlóvá felebarátaink szolgálatában. Hiszen tudjuk, bármely, még a legkisebb erény is ― saját önzésünk leküzdése a másik ember javára ― Istenhez, az élet és a halhatatlanság forrásához visz bennünket közelebb és tesz ennélfogva boldogabbá.
A Feltámadott Úr, az ő örökké érvényes ígérete szerint, hogy a követőivel lesz „minden nap, a világ végezetéig” (Mt 28,20), méltasson bennünket is, bűnösöket és gyöngéket, de igazságra szomjazókat és üdvösségre áhítozókat, hogy földi utunk befejezése után örököljük a boldog életet, hogy a mennyei hajlékokban, amelyek „nekünk készültek a világ teremtése óta” (vö. Mt 25,34), „minden szentekkel együtt az Ő örök dicsőségében uralkodhassunk” (Milánói Szent Ambrus, Téged Isten dicsérünk himnusz). Az eljövendő szeretet Országára való várakozásnak ezt az örömét ― amikor „Isten lesz minden mindenben” ― (vö. 1Kor 15,28) hirdeti szüntelenül az Egyház, különösen a húsvéti ünnepek e fényes napjaiban.
Hallgassunk hát az Egyház üdvözítő szavára, amikor ― Pál apostol szavaival ― arra hív bennünket, hogy ünnepeljük a Húsvétot „de ne a régi kovásszal, sem a rosszaság és gonoszság kovászával, hanem a tisztaság és igazság kovásztalan kenyerével” (1Kor 5,8). Hallgassunk rá, és igyekezzünk az isteni parancsolatok szerint élni, az evangéliumi igazság szavával és jó cselekedetekkel, egész életünkkel tanúságot tenni ― közelieknek és távoliaknak ― arról, hogy valóban feltámadt Krisztus, „akit illet minden dicsőség, tisztelet és hódolat mindörökké”.
Ámin.
+Kirill, Moszkva és egész Rusz pátriárkája
Krisztus Húsvétján, a 2023. esztendőben
This post is also available in: orosz