(Olvasandó: Lukács 13,10-17)
Főpásztorunk 2021. december 12-én abban a rjazanyi szentélyben tartott főpapi liturgiát, amely az Úr Feltámadása temploma Felszentelésének van szentelve Jeruzsálemben. Tanítását a meggörnyedt asszony csodás gyógyulása magyarázatának szentelte, ahogyan arról Lukács evangélista számol be. Ezt foglaljuk most össze:
„Krisztus egy zsinagógába ment, az imádság és az Isten igéje meghallgatásának a házába, és ott meglátott egy asszonyt, aki meg volt egészen görnyedve. Természetesen ma hozzá vagyunk szokva ahhoz, hogy beteg embereket lássunk, ám a régi korok emberei számára ez a jelenség sajátos értelmet nyert. Sok évszázaddal ezelőtt az emberek úgy vélekedtek, hogy az emberi természet, az állatvilággal ellentétben, az értelemben, a beszédben mutatkozik meg, és abban, hogy az ember a két lábán, egyenesen jár. A szerencsétlen asszony csak a földet láthatta, mivel ez a meggörnyedt testtartás nem tette számára lehetővé, hogy hozzánk hasonló módon lássa a környező világot. Olyan rokkantság volt ez, amely emberi méltóságától fosztotta meg. De az Úr meglátta, és magához hívta. Lehet, hogy az ’asszonyok templomában’ tartózkodott, de az is lehet, hogy testi baja miatt röstelkedve valahol egy sarokban húzódott meg. Az Úr magához hívta, és így szólt hozzá: ’Megszabadultál betegségedtől.’ Kezét is rátette, és a betegség egy pillanat alatt elhagyta, az asszony kiegyenesedett. Olyan lett, mint minden többi ember.
Mindez valóságos sokkhatást váltott ki a jelenlévőkből. Az emberek két táborra oszlottak: volt, akit magával ragadott az, amit látott, az Úr erejének megnyilvánulása, amely kimentett egy embert szörnyű betegségéből. Mások viszont zúgolódni kezdtek. Ennek a zsinagóga elöljárója adott hangot. Nem mert közvetlenül az Üdvözítőhöz fordulni, egyenesen megszólítani, szemrehányást tenni, mivel feltehetőleg látta, hogy nem mindennapi ember áll előtte. Ehelyett az emberekhez fordult: ’ Hat nap van, amikor dolgozni kell; azokon jöjjetek hát és gyógyíttassátok magatokat, ne pedig szombaton!’ Azért mondta ezt, mivel a zsidók szombaton a ’nyugalom napját’ tartották. A héber nyelvben a hét napjait egy számmal jelölik, vasárnap az ’első’, a hétfő a ’második’ és így tovább, de a szombat a ’nyugalom napja’. Az embereknek nyugalomban kellett lenniük, mivel Isten is megpihent a hetedik napon a teremtés munkájától. A szombathoz szigorú rendelkezések kötődtek. Ám ezt a nyugalmat a gazdálkodók nem tudták megőrizni, mivel sokan földművesek voltak, állatokat tartottak. Az Úr éppen ezért teszi ezt a szemrehányást a zsinagóga elöljárójának: ’ Képmutatók! Nem oldja-e el mindegyiktek szombaton az ökrét vagy a szamarát a jászoltól, és nem viszi-e itatni? Ábrahámnak ezt a leányát pedig, akit immár tizennyolc éve megkötözve tart a sátán, nem kellett-e szombaton föloldani ettől a köteléktől?’
Az Úr tudatosan nevezi ’Ábrahám leányának’, hiszen, mindenki máshoz hasonlóan, ő is Ábrahám örököse. A ’föloldás’, azaz a ’megszabadulás’ kulcsfogalom volt a zsidó nép történelmében, mivel a legnagyobb ünnep, a Húsvét az egyiptomi rabságból való szabadulásra emlékeztetett. Az Úr Jézus szavai itt tehát szimbolikus értelmet nyernek. Ahogyan az Úr sok száz évvel Krisztus születése előtt kiszabadította a zsidó népet a rabságból, úgy most az Üdvözítő Ábrahám szenvedő leányát szabadította meg.
Az Úr megmutatja kortársainak, hogyan kell a szombatot értelmezni. A nyugalom – Isten feltétlen parancsa. Krisztus nem vitatja, hogy a szombati nyugalmat meg kell tartani, de arról beszél, hogyan és mivel kell ezt a napot megtölteni. Jó cselekedetekkel, az irgalmasság szolgálatával! Az Üdvözítő irgalmasságról tesz tanúságot az emberek iránt, és bennünket is arra hív, hogy irgalmat és szeretetet tanúsítsunk felebarátaink iránt. Hogy töltsük meg a jóság tartalmával, ne csak a hétköznapokat, hanem különösen az ünnepnapokat. Adja Isten, kedves testvéreim, hogy helyesen tudjuk érteni az isteni parancsolatokat. Adja Isten, hogy mindnyájan a jóság tartalmával, Isten és a felebarátunk szolgálatával tölthessük meg életünket!”
Ford. I. T.
This post is also available in: orosz