Április 3-án, a Nagyböjt ötödik hetének péntekén, Viricai Szent Szerafim ünnepén, Márk budapesti és magyarországi metropolita az Előreszentelt Adományok Liturgiáját végezte Ribnoje város Szent Miklós templomában. Az liturgia befejeztével a főpásztor szentbeszéddel fordult a hívőkhöz, amelynek témája Isten akaratának elfogadása volt. 

Márk metropolita szavai szerint korunkban nagyon elterjedt a nézet, hogy a legfontosabb, az ember lelkében ott legyen Isten. Nincs szükség böjtre, imára, elég, ha Isten ott van a lelkünkben, minden egyéb csak másodlagos. A szentek élete és az isteni kinyilatkoztatás azonban teljesen mást mond, mint ami a mai kor emberének Istenről és a lelki életről vallott felfogása.

Az istentiszteleten egy olyan ószövetségi igaz ember, minden hívő ősatyja, Ábrahám példájáról hallottunk, aki választás elé került, hogy feláldozza-e fiát, Izsákot. Az Úr számtalanszor megígérte Ábrahámnak, hogy olyan nagy számú utóddal ajándékozza meg, amilyen sok csillag van az égen. Ennek ellenére, az agg Ábrahámnak és előrehaladott korú feleségének, Sárának, nem volt gyermeke. Az Úr volt az, az ő mérhetetlen irgalmában, aki megadta nekik, hogy meglássák fiukat, de ő kérte azt is Ábrahámtól, hogy áldozza fel ezt a fiút.

Vajon mit tett volna bárki más az ősatya helyében? Hiszen úgy tűnhet, a két dolog – a gyermekáldás, illetve az utód feláldozása – homlokegyenest ellentétben van egymással. Egyrészről Isten azt mondta, hogy olyan sok utódot ajándékoz Ábrahámnak, mint ahány homokszem van a tenger fövenyében és ahány csillag az égen, másrészről viszont parancsot adott Ábrahámnak, hogy ölje meg a saját gyermekét. Hogyan lehetséges ez? Valószínűleg, minden emberben kétség támadt volna azzal kapcsolatban, hogy Isten adhat-e ilyen parancsot az embernek? Nem lehet, hogy Isten ebben a két dologban ennyire egymással ellentétes módon járjon el. Ábrahám azonban, nem kételkedve Isten akaratában, elindult a hegyre, hogy áldozatot hozzon Istennek, vagyis saját kezével oltsa ki fia életét. Ez az áldozatvállalás számunkra természetesen felfoghatatlan. Biztosan van olyan, aki vallási fanatikusnak, elvakult embernek nevezi Ábrahámot, az egyház azonban minden hívők atyjának nevezi.

Isten természetesen nem akarta Izsák halálát, hanem próbára tette Ábrahám hitét, ugyanúgy, ahogyan próbára teszi a mi hitünket is. Az a kérdés, hogyan viszonyulunk mi emberek az egyik vagy másik próbatételhez?

Az egyház a mai napon Viricai Szent Szerafim emléknapját ünnepli – egy csodálatos személyét, egy aszkétáét, egy nagy imádságos emberét, aki élete első felében hosszú időn keresztül az egyszerű családos emberek, a kor vállalkozóinak életét élte. Szent Szerafimmal egyszer a következő dolog történt: útjáról hazafelé tartva, a téren egy parasztot látott, aki puszta öklével verte a fejét, hangosan kiabálva: „Ne úgy legyen, ahogyan te akarod, hanem ahogyan Isten adja”. A szent, akit letaglózott a látvány, odament az emberhez, és megkérdezte tőle, mi történt. Az pedig, bár alig tudott uralkodni kétségbeesésén, elmesélte, hogy mi történt vele. Falusi ember volt, népes családdal. Sok éhes szájról kellett gondoskodnia, ezért azt tanácsolták neki, menjen el a városba, és adja el a lovát. Közel volt már a vetés ideje, de bízott benne, hogy valaki a szomszédok közül majd segíteni fog, hogy felszántsa a földjét. A lóért kapott pénzen egy tehenet szándékozott venni. Miután azonban eladta a lovat, és megkapta az érte járó összeget, tolvajok ellopták a pénzét, ő pedig ott maradt azzal a tudattal, hogy a családjára biztos éhhalál vár. Ezért leült, imádkozott, és kétségbeesésében fejét verte, ezekkel a szavakkal: „Ne úgy legyen, ahogyan te akarod, hanem ahogyan Isten adja”.

A szent férfiúnál, üzleti útjáról hazatérőben, jelentős pénzösszeg volt. Ezen a pénzen egy pár lovat, szekeret és ajándékokat vett a parasztembernek, és ráadásként még egy tehenet is, amit kötőfékénél fogva a szekér után kötöttek.

Az ember, akit egy szempillantás alatt ekkora szerencse ért, alig tudta felfogni, hogy mindez vele történt. Isten akaratának elfogadása ekkora gazdagsághoz és boldogsághoz juttatta! Amint kiderült, a jótétemény, amit ezzel az emberrel cselekedett, a szent életét is megmentette. Még mielőtt hazaindult volna, magához hívatta a borbélyt. Az átélt élmény nem hagyta őt nyugodni – egyfolytában föl-alá járkált a szobában, és a parasztember szavait ismételgette: „Ne úgy legyen, ahogyan te akarod, hanem ahogyan Isten adja”. Ezek a szavak annyira szíven ütötték, hogy a borbély előtt is megismételte őket, még mielőtt az hozzálátott volna a dolgához. A borbély megdöbbent e szavak hallatán, ugyanis azt tervet eszelte ki, hogy megöli vendégét. Tudta ugyanis, hogy az utasnál sok pénz van, ezért arra készült, hogy hozzálát a feladatához, menetközben megöli, és elmenekül a pénzzel. A szent azonban Isten akaratából rájött, milyen gonosz tervet eszeltek ki ellene, a nyomorult ember pedig, látva, hogy sötét terve kudarcot vallott, megbánást tanúsított.

Így kell nekünk is emlékeznünk Isten akaratára, az isteni parancsolatok betartására, az Írásban foglaltakra, arra, hogy minden élethelyzetben előttünk legyen: „Ne úgy legyen, ahogyan mi akarjuk, hanem ahogyan Isten adja”. Minden bizonnyal nem kevesen vannak közöttünk olyanok, akiknek a következő hetekre már kész terveik voltak arra, hogy elintézzenek valamilyen ügyet, elutazzanak valahova, belekezdjenek valamibe, de ezek a tervek most mind semmissé lettek. Csak az imént hallottakat ismételhetjük: „Ne úgy legyen, ahogyan mi akarjuk, hanem ahogyan Isten adja”.

Adja Isten, hogy mi, akik közül sokan nem vagyunk képesek arra, hogy végbe vigyük a hit nagy hőstetteit, legalább megértsük Isten akaratát, és megtegyük azt a lehetségest, amit Isten felajánl nekünk éltünk egy konkrét pillanatában.

Forrás: a Rjazanyi Egyházmegye hivatalos honlapja

This post is also available in: orosz