Az Úrban szeretett atyák és testvérek!

Krisztus feltámadt!

Szívből köszöntelek mindnyájatokat, a Magyar Ortodox Egyházmegye híveit, akik Budapesten, Szegeden, Nyíregyházán, Miskolcon, Debrecenben, Gyöngyösön és Magyarország más városaiban és falvaiban éltek.

Az Úr ismét arra méltatott minket, hogy eljussunk a Szent Húsvét ünnepére és hatalmas örvendezéssel örvendezzünk neki, olyan örömmel, amelyet „senki sem veheti el tőlünk” (Jn 16,22).

„Látván Krisztus feltámadását, hódoljunk szent Urunk Jézus előtt, Aki egyedül bűn nélkül való” – énekli ezen a napon Szent Egyházunk. És bár Krisztus feltámadását senki sem látta testi szemeivel –sem a kenethozó asszonyok, sem az apostolok, sem az őrök, akik Krisztus sírját őrizték – a kereszténység kétezer éves története során ezrek és milliók és milliárdok hódoltak az Úrnak, lelki szemeikkel szemlélve az Ő feltámadását.

Az Evangélium elmondja nekünk, hogy amikor Krisztus feltámadt, nem mindenki hitt ebben. Még az Üdvözítő tanítványai között is voltak kételkedők. „Ha nem látom a kezén a szegek helyét, és nem érintem meg ujjammal a szegek helyét, és nem teszem a kezemet az oldalára, nem hiszem” – így válaszolt Tamás apostol a többi tanítványnak, amikor azok beszámoltak neki arról, hogy látták a feltámadt Urat (Jn 20,25).

„Ha nem látom, nem hiszem”. Ma is így válaszolnak nekünk, hívőknek azok az emberek, akik a keresztény hit logikus, érzékelhető bizonyítékait várják tőlünk. Ilyen bizonyítékok azonban nincsenek és nem is lehetnek, mert a keresztény hit túl van az értelem által felfogható dolgokon, lévén hogy ráció feletti. A kereszténységben semmit sem lehet a logika segítségével bebizonyítani – sem Isten létét, sem Krisztus feltámadását, sem pedig más igazságokat, amikben csak hinni lehet vagy nem hinni.

“Istent soha senki sem látta” – mondja Szent János apostol (Jn 1,18). Isten létét soha senki sem bizonyította. Krisztus feltámadásáról sem tett soha senki olyan módon tanúságot, hogy az az egész emberiség számára egyértelműen elfogadott bizonyíték legyen. Mégis, dacára a keresztény hit látszólagos bizonyíthatatlan voltának, milliók és milliók jutottak és jutnak el, és fognak a jövőben is eljutni Krisztushoz, milliók és milliók hittek, hisznek és fognak hinni az Ő feltámadásában, és milliók és milliók számára volt, van és lesz megcáfolhatatlan tény, hogy van Isten. Miért? Azért mert életútjuk során rátaláltak Istenre és más bizonyíték nem is kell nekik.

A modern ember szkeptikus értelemével azt mondja: „Ha nem látom, nem hiszem”. Mi pedig azt mondjuk: „Hiszek, még ha nem is látom”. Hiszek, mert az Úr megmutatta magát nekem, megadta, hogy megismerjem és megszeressem Őt. Hiszek, mert az Úr segít nekem, mert meghallgatja az én imáimat. Hiszek, mert az istentiszteletek, az Egyház szentségei, és a Szent Eucharisztia által Istennel kerülök közösségbe. Hiszek, mert hála a Megváltónak, az életem értelmet nyer és megtelik örömmel.

Ha a vallásban minden megfogható és bizonyítható lenne, minek és miben kellene hinni? Miben állna a „hit titka” (1Tim 3,9), ha Isten létezése és Krisztus feltámadása egyértelmű, bizonyított tények lennének?

A keresztény útra lépve, mi kihívást intézünk a körülöttünk lévő világnak, amely azt várja tőlünk, hogy logikus módon igazoljuk hitünket. Az egész modern nyugati kultúra arra épül, hogy bebizonyítsa: lehet Isten nélkül élni. Ez a kultúra azt mondja: egyáltalán nem fontos hinni Istenben ahhoz, hogy boldog életet éljünk, és hogy a boldogság az anyagi javakban és a sikeres életpályában mérhető le. Nekünk ellene kell mondanunk ennek az istentelen gondolatnak, és szüntelenül bizonyítani önmagunknak, gyermekeinknek, unokáinknak, a hozzánk közel állóknak és barátainknak, hogy a hit elengedhetetlen az üdvösséghez, és hogy a feltámadt Krisztusba vetett hit az, ami valódi értelmet kölcsönöz életünknek.

A keresztény útra lépve, önnön értelmünkhöz intézünk kihívást, amelyet időnként kétségek gyötörnek, amely túlságosan gyenge ahhoz, hogy soha ne inogjon meg a hitben. Néha – hasonlóan ahhoz az apához, aki Krisztustól fia meggyógyítását kérte – mi is könnyek között mondjuk: „Hiszek, Uram, segíts a hitetlenségemen!” (Mk 9,24).

Amikor a keresztény hit hajóján kihajózunk az élet tengerére, sokat kockáztatunk. Nincs semmilyen biztosítékunk arra, hogy elérjük célunkat, hogy nem szenvedünk „hajótörést a hit dolgában” (1Tim 1,19). Minket nem vár földi életünkben olyan Krisztussal való szemtől szembeni találkozás, mint amilyennek Tamás apostol lehetett a részese, aki megérinthette Krisztus sebeit és kézzelfogható bizonyságot nyert az Ő feltámadásáról. Az eljövendő életben persze szemtől szemben láthatjuk Krisztust, de ebben megint csak hinni kell! Most egyedül a feltámadt Krisztussal kapcsolatos belső tapasztalatnak vagyunk birtokában – annak a tapasztalatnak, amely erősebb minden ésszerű bizonyítéknál, minden testi „látásnál”.

Mi okból adatott nekünk ez a tapasztalat? Hogy megosszuk másokkal. Soha ne feledjük el, hogy mindaddig, amíg a világ nem hiszi el Krisztus feltámadását, mindaddig, amíg a feltámadt Krisztus nem válik minden egyes ember tapasztalatává, Krisztus küldetése nem ért véget a földön. És ahogyan az apostolok is elindultak Krisztus feltámadása után hirdetni a Krisztust, úgy mi is kötelesek vagyunk egész életünkkel – nem csak szavainkkal, de tetteinkkel is – hirdetni a feltámadt Üdvözítőt.

Miért van az, hogy e húsvéti napokban az istentiszteletek nemcsak a templom falain belül, hanem azokon kívül is folynak? Miért nem elégszünk meg a szokásos szertartásrenddel, hanem kereszteket, ikonokat, templomi zászlókat fogva kilépünk az utcára? Éppen azért, mert a mi küldetésünk abban áll, hogy ne csak itt, a templomban örvendjünk Krisztus közelségének, hanem a templom falain kívül is tanúságot tegyünk a Feltámadtról, ahol a világ a maga mindennapi életét éli.

Szeretett atyák és testvérek! Emlékezzünk rá, hogy az a hivatásunk, hogy az apostolok munkájának folytatói legyünk, akik nem látták testi szemeikkel Krisztus feltámadását, de látták lelki szemeikkel. Emlékezzünk rá, hogy a feltámadt Üdvözítő szavai nemcsak hozzájuk, hanem hozzánk, mai keresztényekhez is szólnak: „Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szent Léleknek nevében, tanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek; és íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig” (Mt 28,20).

+Hilarion Bécsi és Ausztriai püspök,
a Magyar Ortodox Egyházmegye kormányzó főpapja
Krisztus Húsvétja,
Budapest, 2005.