Főtisztelendőséged,
Krisztusban kedves Testvérem és az Isten oltára előtt Szolgálattársam!

Megkaptam Főtisztelendőséged 2003. augusztus 1-én kelt levelét, és nagyon örülök, hogy Önnel, mint a Szentséges Konstantinápolyi Egyház ausztriai és magyarországi képviselőjével testvéri párbeszédet folytathatok.

Ugyanakkor nem tudok nem hangot adni sajnálatomnak amiatt, hogy párbeszédünk kezdetét az Ön által a levelében megfogalmazott és a Szentséges Orosz Egyháznak címzett számos keserű szemrehányás árnyékolja be.

Elsősorban értetlenséget vált ki, hogy Főtisztelendőséged a Szentséges Orosz Egyház magyarországi jelenlétét a „Szovjet hadsereg fegyvereivel” és Sztálin jóváhagyásával kapcsolja össze. Főtisztelendőséged előtt ismertnek kell lennie, hogy éppen Sztálin engedte szabadjára az Egyházüldözést, melyhez hasonló az egész világ kereszténységének történetében sem volt soha. A megtorlások eredményeképpen meghalt Egyházunk majdnem az egész hierarchiája. A sztálini börtönökben egyházi személyek, szerzetesek és világiak százezreit kínozták halálra. A diktátor feladata az Egyház teljes megsemmisítése volt, és semmiképpen sem annak felvirágoztatása és hatásának kiterjesztése. Következésképpen azt állítani, – ahogy ezt Főtisztelendőséged teszi –, hogy az Orosz Egyház Magyarországon kizárólag az ateista rezsimnek köszönhetően létezik, az a rezsim által elpusztított ortodox keresztények százezreinek emléke elleni bűnt jelenti.

Ezen túl, – ahogyan ez Főtisztelendőséged is tudja –, a kommunista rezsimnek a magyar történelmi porondról való távozása, valamint a demokrácia magyarországi visszaállítása után 1991-ben a Magyar Esperesség papjainak lehetőségük volt a jurisdikciós hovatartozásuk megváltoztatására, de egyhangúlag a Moszkvai Patriarchátushoz való hűség megőrzése mellett szavaztak. Ezt az egy lélekkel kimondott szándékot tíz évvel később, 2001-ben, a Magyar Esperesség Magyar Ortodox Egyházmegyévé alakítása után is megerősítették. Ez az egyházmegye mind a mai napig Magyarország egyik jelentős vallási közössége, amely számos nemzetiségi és kulturális hagyományt egyesít. Ezért a Petőfi téri templom jelenleg is folytatódó „elfoglalásáról” „megszerzéséről” „bitorlásáról” beszélni – mint azt Főtisztelendőséged teszi –, nem csak vértanú-egyházunkra, és a Magyar Ortodox Egyházmegye tagjaira nézve megalázó, de élesen ellent mond a jelenleg fennálló helyzetnek is.

Főtisztelendőséged azt állítja, hogy az ortodox görögöket és magyarokat a Szentséges Orosz Egyház kebelében kisemmizték. A valóság éppen ennek ellenkezőjéről tanúskodik. Éppen azután, hogy 1940-es évek végén és az 1950-es években a Nagyboldogasszony székesegyház és az egyházmegye többi egyházközsége belépett a Moszkvai Patriarchátus jurisdikciójába, kapták meg ezek az egyházközségek az istentiszteleteik magyar nyelven történő végzésének lehetőséget, mely lehetőségtől addig meg voltak fosztva. Ma a Nagyboldogasszony székesegyház alapvető istentiszteleti nyelve a magyar, bár használatos a görög és egyházi szláv nyelv is.

Pál apostol szavait alapul véve, miszerint az Egyházban nincs „görög és zsidó, körülmetéltség és körülmetéletlenség, barbár és szkíta, szolga és szabad, hanem csak Krisztus van. Ő minden és Ő van mindenekben”(Kol 3,11), a Moszkvai Patriarchátus minden feltételét megteremtett annak érdekében, hogy a soknemzetiségű nyáj az Evangélium Igéjét és az egyházi énekeket a számára érthető nyelven hallja, valamint, hogy az azt alkotó etnikai csoportok ugyanahhoz a nemzetiséghez tartozó papoktól kaphassanak lelki gondozást. Például a görög nemzetiségű híveknek lehetőségük volt arra, hogy a Magyar Esperesség keretein belül egy saját nemzetiségükhöz tartozó pap, Horeftosz Kristóf pasztorálja. Ez utóbbi ugyanakkor nem törődött a rábízott nyájjal, hanem törvénytelen meggazdagodásra vágyott, amiért, – amint azt Főtisztelendőséged jól tudja – kormányzó főpapja el is tiltotta a szolgálattól, majd később a világi bíróság 6 év szabadságvesztésre ítélte. Főtisztelendőséged, sajnálatos módon, kánoni fennhatóságába fogadta őt, amikor ő már tilalom alatt állt.

Emellett, Főtisztelendőségednek egyet kell értenie abban, hogy az a tény, miszerint egy egyház főpapja egy egyházi kérdés rendezésének céljából világi bírósághoz fordul, ellentétes az Egyház kánoni hagyományával, amely jelen esetben Pál apostol tanításán (1Kor 6,1-4), valamint a Szentséges chalcedoni zsinat 9. kánonján alapul, amely így szól: „Ha valamely klérikusnak (másik) klérikus ellen (peres) ügye van, ne kerülje el saját püspökét, és ne folyamodjék világi bírósághoz”. Ugyanerről esik szó a karthagénai zsinat 117. (104.) kánonjában: „Elhatároztatik: hogy ha bárki a klérusból magától a császártól világi bíróságok előtt vizsgálatot kér, fosztassék meg tisztségétől” E tekintetben ugyanazon karthagénai zsinat 15. kánonja még kategorikusabban fogalmaz: „Úgyszintén megállapíttatik, hogy ha bárki a püspökök, vagy presbiterek, vagy diakónusok, vagy egyéb klerikusok közül az egyházban forgolódva bűnügybe vagy polgári vétségbe keveredik, és mellőzve az egyházi bíróságot polgri bíróságok előtt akarja magát tisztázni, még ha az ítélet mellette szól is, elveszti saját állását.

A fent idézett kánonok fényében nehéz elhinnem, hogy a Szentséges Konstantinápolyi Egyház, mint a szent Ortodoxia kánoni Hagyományának őrzője, egyetértését adta ahhoz, hogy Ön a Nagyboldogasszony székesegyház Magyar Ortodox Egyházmegyétől való elidegenítése céljából világi bírósághoz forduljon. Ezért én azt javaslom, hogy a probléma megoldásának érdekében térjünk vissza az egyházi előírások által kijelölt útra. Testvérileg javaslom Önnek, hogy vonja vissza a világi bírósághoz benyújtott keresetét, hogy a magyar közvélemény előtt ne ez szégyene a Szentséges Konstantinápolyi Egyház nevének, és adjuk át a kérdést az Egyházaink között állandóan működő, tárgyalásokat folytató bizottságnak.

Visszatérve a nemzetiségi tényezőnek az Egyház életében betöltött szerepének kérdésére szeretném megkérdezni: mi mással, ha nem az 1872-es konstantinápolyi zsinaton elítélt etnofiletizmussal magyarázható az a követelés, hogy adjuk át a budapesti Nagyboldogasszony székesegyházat konstantinápolyi jurisdikcióba azon az alapon, hogy megépítésében görögök vettek részt? Ezen követelés megválaszolásakor szeretném emlékeztetni Főtisztelendőségedet egyrészről arra, hogy a székesegyházat a XVIII. század végén nem csak görögök, hanem vlachok és más nemzetiségű csoportok képviselői közösen építették. Másrészről: a templom építésében részt vevő görögöknek nem volt kapcsolatuk a Konstantinápolyi Patriarchátussal. Harmadsorban pedig a székesegyház első építőinek leszármazottai már a XIX. században magyarnak vallották magukat és törekedtek az istentiszteletek magyar nyelven való végzése felé. A XX. század közepére ezen szándékuk annyira megerősödött, hogy a közösség kezdte saját kánoni berendezkedésének lehetőségét egy olyan ortodox jurisdikcióban keresni, amely megadja számára az istentiszteletek anyanyelven való hallgatásának jogát. A Moszkvai Patriarchátus jurisdikciója ilyen volt, melynek kebelében a magyar ortodox közösség de facto egy Magyarországi Helyi Ortodox Egyházzá alakult.

Főtisztelendőséged felteszi a kérdést: „Ha ma a szerbeknek, románoknak, bolgároknak van saját temploma, miért éppen a görögöknek nincs joguk ehhez”. Kétségkívül a görögöknek és a más nemzetiségűeknek egyaránt joga van arra, hogy saját templomuk legyen. De hiszen ilyen joga az ortodox magyaroknak is van. Főtisztelendőséged arra a tényre hivatkozik, hogy a Moszkvai Patriarchátus elvetette az előző magyar kormány ajánlatát, miszerint a Petőfi téri templom „jogos tulajdonosának” – amilyenek az Ön elképzelése szerint csak a görögök lehetnek – történő visszaadása esetén finanszírozná egy új orosz templom építését Budapesten. De vajon nem nyilvánvaló-e, hogy a Nagyboldogasszony székesegyház görögöknek való átadása és az oroszok számára egy új templom építése esetén az ortodox magyarok, akik most teljes jogú gazdái a budapesti Nagyboldogasszony székesegyháznak, elvesztenék azt? Ebben az esetben ők újra, mint fél évszázaddal ezelőtt, egy idegen nyelvű – legyen az görög vagy orosz – közösségben élő megtűrt emberek lennének, és elveszne az a sokéves erőfeszítés, hogy az egyetemes Ortodoxia keretein belül megalkossák saját kulturális hagyományukat. Úgy gondolom, hogy a jövőben Budapesten görög és orosz templom egyaránt épülhet, ha ezekre pasztorális szükség van. Ugyanakkor mély meggyőződésem, hogy a Nagyboldogasszony székesegyház éppen a magyar, nem pedig a görög vagy az orosz Ortodoxia bástyája kell, hogy maradjon, és ezért – ahogy az jelenleg is –, a magyar ortodox közösséghez kell tartoznia, amelynek önállóan, külső beavatkozás nélkül kell döntenie a saját jurisdikciós hovatartozásának kérdéséről.

Szeretném Főtisztelendőséged figyelmét felhívni arra tényre is, hogy a Konstantinápolyi Patriarchátus jurisdikciójában sok orosz alapítású egyházközség van, a mi Szentséges Egyházunk mégsem követeli azok visszaadását. Néhány, jelenleg a Szentséges Konstantinápolyi Egyház kánoni fennhatósága alá tartozó templom a XIX. században és a XX. század elején az orosz Uralkodó Ház költségén és sok ezer orosz állampolgár önkéntes adományaiból épült fel. Ha Főtisztelendőséged példáját követnénk, a Szentséges Orosz Egyháznak kereseteket kellene benyújtania a világi bíróságokhoz, hogy visszaszerezze azt, ami egykor jogosan – és nem állítólagosan – az övé volt.

Főtisztelendőséged állítása szerint a Konstantinápolyi Patriarchátus jelen lett volna Magyarországon az ország ezeréves története során. Ugyanakkor köztudott, hogy a mai Magyarország területén levő ortodox közösségek történetileg a Szerb-, és a Román Ortodox Egyházhoz tartoztak. Emellett nincs dokumentumokkal alátámasztott bizonyíték arra, hogy ezek kanonikusan átmentek volna a Szentséges Konstantinápolyi Egyház jurisdikciójába, hacsak Főtisztelendőséged nem a Szentséges chalkedoni zsinat 28. kánonjára gondol, amelyet az utóbbi időben egyesek úgy igyekeznek értelmezni, mintha az jogot adna a Szentséges Konstantinápolyi Egyháznak arra, hogy kiterjessze hatalmát a Kelet-Római Birodalom kánonban említett Thrácia, Ázsia és Pontusz tartományain túlra. Egy ilyen értelmezés többek között teljesen öncélú és a Szent Ortodox Egyház kánoni hagyományától idegen. Nem szeretnék most e kérdés elemzésébe bocsátkozni, mivel azt Őszentsége I. Bartholomeosz Konstantinápolyi Patriarcha és Őszentsége II. Alexij Moszkva és egész Oroszország Patriarchája levelezésük során nem egyszer érintették.

Remélem, Főtisztelendőséged az elmondottakat nem szemrehányásként fogadja, hanem felhívásként, hogy a vitás kérdéseket a testvéri szeretet és az egyházi gondolkodás szellemében oldjuk meg. Jó példa erre Helyi Ortodox Egyházaink gyümölcsöző együttműködése. Időnként úgy tűnt, hogy az Egyházaink kapcsolatában jelentkezett problémák áthághatatlan akadályként tornyosulnak a teljes értékű közösség és együttműködés előtt. Mindazonáltal, mint arra a Szentséges Konstantinápolyi és Orosz Egyházak közötti legutóbbi tárgyalássorozat is rámutatott, létezik a problémák megoldásának olyan útja, mely a szeretet és együttműködés szellemében vezet. Kövessük ezt a jó példát és bízzuk a közöttünk lévő vitás kérdés megoldását egyházi vezetéseink belátására. Meggyőződésem, hogy Bartholomeosz Konstantinápolyi Patriarcha és II. Alexij Moszkva és egész Oroszország Patriarchája pásztori bölcsességének köszönhetően e kérdést mindkét fél egyetértésével, a világi hatalom és bíróság beavatkozása nélkül sikerül megoldani.

A magam részéről szeretném biztosítani Főtisztelendőségedet arról, hogy a jövőben is kész vagyok az egyházmegyéinket érintő bármely kérdés megvitatására.

Egyúttal kívánok Főtisztelendőségednek főpásztori szolgálatában és minden jó cselekedetben Isten segítségét.

Testvéri szeretettel az Úr Jézus Krisztusban,

+Hilarion
Bécsi és Ausztriai Püspök
A Magyar Orthodox Egyházmegye ideiglenes kormányzója
Az Orosz Orthodox Egyháznak az európai nemzetközi szervezetekhez
delegált képviselője

Jogi kommentár Mihail metropolita leveléhez

Mihail metropolita 2003. augusztus 1. napján kelt levelében megfogalmazott állítások közül a Magyar Orthodox Egyházmegye véleménye szerint az alábbiak nem felelnek meg a valóságnak, illetve alkalmasak a megtévesztésre:

1.) „A budapesti görögalapítású Magyar Ortodox Egyházközség 1949-ben „átment” a Moszkvai Patriarchátus kánoni joghatóságába…” Kérdés: hogyan és miként történt ez az „átmenetel”?

a) Az egyházközség neve helyesen Budapesti Görög Alapítású Görög-keleti Magyar Egyházközség.

b) Az egyházközség vezetői 1946-tól kezdődően több ízben kezdeményezték, hogy a Moszkvai Patriarchátus kánoni joghatóságába kerüljenek, amelynek fő szorgalmazója (korabeli írásos dokumentumokkal bizonyítottan) Varjú János magyar pap volt.

2.) „… Állam Egyházügyi Hivatal a Budapesti Görögalapítású Magyar Ortodox Egyházközséget önkényesen feloszlatta”.

c) Az egyházközséget az Állami Egyházügyi Hivatal valóban megszüntette, és kötelezte, hogy vagyonát adja át a Magyar Görögkeleti Egyházközségek Ideiglenes Főhatóságának. Arról nem szól a levél, hogy mindez 1951. október 1. napjával történt, amikor a Budapesti Görög Alapítású Görög-keleti Magyar Egyházközség már a Moszkvai Patriarchátus kánoni joghatósága alá tartozott.

3.) „… milyen jogon, vagy erkölcsi alapon bitorolja… templomot a Moszkvai Patriarchátus?”

d) A Magyar Köztársaság törvényei alapján a jogutódlások során telekkönyvben bejegyzett tulajdonosként birtokolja és nem bitorolja. Az erkölcsi alapja is szilárd, hiszen az egyházközség tagjainak hitén és többször írásban kinyilvánított akaratán nyugszik.

4.) „… görögök által emelt templomot”

e) A Nagyboldogasszony Templomot nemcsak görögök, hanem macedon-vlach, arnót (albán) és magyar nemzetiségű hívők építették. Utódaik elmagyarosodtak, és hívő görög testvéreik előtt is nyitva tartják a templom ajtaját.

5.) „A Konstantinápolyi Egyetemes Patriarchátus már 1930-ban engedélyezte a magyar liturgikus nyelv használatát.”

f) A Konstantinápolyi Egyetemes Patriarchátus az egyházközség részére írt levélben kifejezetten tiltakozott a magyar liturgikus nyelv használatával kapcsolatban, ezért kezdeményezték az egyházközség vezetői a Moszkvai Patriarchátushoz való csatlakozást, mely csatlakozás előfeltétele az volt, hogy a Moszkvai Patriarchátus kifejezetten hozzájárult ahhoz, hogy az egyházközséget alkotó elmagyarosodott hívek a magyar nyelvet használják liturgikus nyelvként.

6.) „A Moszkvai Patriarchátus által történt templomfoglalás Ioszif
Sztálin jóváhagyásával történt, figyelmen kívül hagyva azt a tényt, hogy a Konstantinápolyi Egyetemes Patriarchátus magyarországi jelenléte azonos a magyar állam 1000 éves történetével, a görögöké pedig 400 éves történelmi múltra tekint vissza, míg az Orosz Egyházé és az oroszoké egybe esik az ország II. világháború alatti megszállásával”.

g) Az 1868. évi IX. törvény tárgyalásakor, amely törvény rendezte a magyarországi szerb és román ortodox metropólia egymáshoz való viszonyát, az addig is a szerb, illetve román püspökhöz tartozó görög és macedon-vlach ortodoxok az országgyűléshez petícióval fordultak, amelyben maguk számára is autonómiát kértek arra hivatkozva, hogy ők nem alkotnak külön nemzetiséget, hanem született magyarok. Az országgyűlés őket görög-keleti vallás, se nem szerb, se nem román ajkú híveinek nevezte. Az egyházközségek 1931-ben felvették elnevezésükbe a magyar jelzőt is, ez ellen a Konstantinápolyi Patriarchátus még 1951-ben is tiltakozott. A két világháború között megalakult még három, kezdettől fogva magyar-ortodox egyházközség, akik a többiekkel együtt bevezették a magyar szertartási nyelvet. Ez időben ezen egyházközségek kánoni helyzete tisztázatlan volt, mert az elérhető ortodox egyházi főhatóságok nem voltak hajlandók tudomásul venni azok magyar jellegét. A II. világháború után a magyar kultuszkormányzat 1946 és 1948 között előbb Konstantinápolyban, majd a Budai Szerb Egyházmegye püspökénél szorgalmazta a magyar ortodox egyházközségek kánoni helyzetének rendezését, ám eredménytelenül. Végül 1949 novemberében a Belgrádi Patriarchátus hozzájárulásával a Moszkvai Patriarchátus fogadta a magyar ortodox egyházközségeket kánoni joghatósága alá. Ez a folyamat 1955-ig tartott.

7.) „… görög és magyar ortodoxok azonnal kérelmezték a templom jogos tulajdonosainak visszaadását”.

h) A levélben hivatkozott rendszerváltás 1989-ben történt meg, és a perbeli templomot első alkalommal 2001. évben kezdték el követelni.

This post is also available in: orosz