Nézzétek, mekkora szeretetet tanúsított irántunk az Atya,

hogy Isten gyermekeinek neveznek, és azok is vagyunk!

(1Jn 3,1) 

Az Úrban szeretett Főpásztor Testvérek, tiszteletreméltó papok és diakónusok, istent szerető szerzetesek és szerzetesnővérek, kedves fivéreim és nővéreim! 

KRISZTUS FELTÁMADT! 

Ezekkel az örömteli és életünket szilárd alapokra helyező szavakkal szívből köszöntelek Mindnyájatokat, kedveseim, a nagy és üdvösséget hozó Húsvét alkalmából! 

„Ünnepek ünnepének és ünnepélyek ünnepélyének“ nevezi Egyházunk ezt a szent napot egyetemes tanítónk és főpapunk, Teológus Szent Gergely szavaival. Mély lelki jelentése van ennek, mivel, ahogy tanítónk mondja, „a Húsvét oly mértékben felülmúl minden ünnepélyt, nemcsak emberit és földit, hanem Krisztusét és Krisztus tiszteletére megünnepeltet is, amilyen mértékben a nap felülmúlja a csillagokat“ (45. beszéd, A Szent Húsvétra). Az Úr Jézus dicsőséges feltámadásában, amely az emberi nem üdvössége történetének legfontosabb eseménye lett, benne foglaltatik hitünk legfőbb értelme, mélységes lényege, a világnak szóló keresztény küldetés fundamentuma, hatalmas ereje. Ezekben a napokban minden igehirdetésünk két szóba foglalható össze: „Krisztus feltámadt! — Ha így szólok, mi többet mondhatnék ennél? Mindent elmondtam” — kiált fel Szent Filaret, moszkvai metropolita (Homília a Szent Húsvét napján, 1826. április 18.)

Ádám bűnbeesése után az emberiség történelme nem volt más, mint szüntelen küzdelem a jó és a rossz között. Az Alkotóval szemben tanúsított engedetlenség által az ember beengedte a bűnt az életébe és a világba, ezzel együtt pedig a szenvedést, a betegséget, a romlandóságot és a halált. A legfőbb pedig, hogy a bűn elszakította az embert Istentől, aki nem teremtője a rossznak és nincs benne semmi igazságtalanság. Egyetlen egy igaz sem volt képes arra, hogy e tragikus szakadást, e hatalmas spirituális szakadékot begyógyítsa, mivel lehetetlen volt ezt kizárólag emberi erővel véghezvinni. Ennek okáért, mondja Teológus Szent Gergely, „elkerülhetetlenül szükségünk támadt Istenre, aki testté lett és halálra adatott, hogy általa mi életre keljünk” (45. beszéd, A Szent Húsvétra).

Más szavakkal, Krisztus Feltámadása „áttörés“ az örökkévalóságba, melynek következtében lekűzdetett a korlátok közé szorult emberi lét, és kielégítést nyert az Istennel való egység iránti szomjúság. A Húsvét a Teremtőnek az ember iránt mutatott végtelen szeretetének az ünnepélye, „mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy mindaz, aki őbenne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen“ (Jn 3,16).

Ámde mit jelent Húsvétot ünnepelni egy olyan világban, amelyet fájdalmak és szenvedések terhe nyomaszt, kimerítenek a háborúk és az összetűzések, amely telve van gyűlölettel és gonoszsággal? Mit jelent így énekelni: „halállal eltiporván a halált és a sírban lévőknek életet ajándékozván“, amikor a halál szemmel látható vége marad mindnyájunk földi életútjának? Kétségtelen, hogy a Húsvét nem tünteti el a halál valódi jelenlétét a földkerekségen, ám a földi lét emberi fájdalmán és tragédiáján immár úrrá lett a Feltámadott Úr Jézus, aki nekünk, tanítványainak és követőinek többé el nem vehető reménységet ajándékozott az örök élet elnyerésére. Mostantól fogva számunkra, keresztények számára a halál nem elszakadás, hanem örömteli találkozás és várva várt újraegyesülés Istennel.

Krisztus, az elszenderültek zsengéje (1Kor 15,20), megmutatta nekünk a bűn és a halál legyőzésének egyetlen lehetséges útját. Ez az út a szeretet útja. Nekünk erről a szeretetről kell bizonyságot tennünk az egész világ előtt. Elsősorban is saját életünk példájával kell tanúságot tennünk, hiszen arról ismeri meg mindenki, hogy az Üdvözítő tanítványai vagyunk, ha szeretettel vagyunk egymás iránt (vö. Jn 13,35).

A szeretet – Pál apostol szavai szerint – a tökéletesség köteléke (Kol 3,14). A szeretet a legmagasabb rendű és a legnagyobb a keresztény erények közül. Amikor majd átlépünk az örökkévalóságba, és Isten kegyelméből meglátjuk az Urat, hitünk tudássá lesz, az üdvösségbe vetett reményünk pedig Isten irgalmából valósággá válik. A szeretet azonban soha meg nem szűnik (1Kor 13,8) és soha nem lesz mássá.

Milyen csodálatosan írja Szent Ignác (Brancsanyinov) püspök, hogy „a tökéletes kereszténység a felebarát iránti tökéletes szeretetben mutatkozik meg” (Aszketikus tapasztalatok. A felebarát iránti szeretetről). Mit is jelent ez a „tökéletes szeretet”? Azt a szeretetet, amely kiterjed az ismeretlen emberekre, rosszakaróinkra, sőt ellenségeinkre is. Áldozatkész szeretet, amely fölülmúl minden emberi megértést, mivel nem illeszthető be a mindennapi élet megszokott logikai kereteibe. Ez a szeretet a lelki jótettek, erőfeszítések útján érhető el, amely magával hozza az isteni kegyelmet, a kegyelem pedig megadja nekünk, hogy a gyűlöletre szeretettel, a rosszra jóval válaszoljunk.

Ennek a szeretnek a példáját mutatta meg nekünk Krisztus, aki a mi megváltásunkért elfogadta a rettenetes megaláztatásokat, a fájdalmas keresztet és a kínhalát. Az ő mindent legyőző és mindent betöltő szeretete volt az, amely megsemmisítette az alvilágot, és végül az egész emberiség számára megnyitotta a menyország kapuit. Bármilyen élethelyzetben is vagyunk, emlékezzünk arra, hogy a gonosz ereje csupán látszólagos és igen korlátozott, mivel közel sem mérhető a szeretet és a jóság erejével, melyeknek egyedüli forrása Isten. Legyen ott az emlékezetünkben, hogy a legjobb válasz és a leghathatósabb ellenállás a bűnnel és az igazságtalansággal szemben a mi őszinte, szívből jövő imánk, mindenekelőtt a közösség imája, amely a templomban, a liturgia során hangzik fel, mindenekfelett pedig az Úr szent testéből és véréből való részesedés az eucharisztiában.

Most, amikor átéljük e nagy húsvéti örömet, és isteni félelemmel és rettegéssel szemléljük a sírból feltámadott Életadó Krisztust, osszuk meg az üdvösséges hírt a hozzánk közel állókkal és a tőlünk távol lévőkkel, hogy ők is megláthassák az isteni szeretet kimondhatatlan ragyogását, és velünk együtt dicsőítsék és magasztalják az Atya, a Fiú és a Szentlélek legdrágább és felséges nevét.

Krisztus Feltámadásának minden megértést felülmúló, üdvösséges fénye ragyogja be szüntelenül életünk útját, világosítson meg és legyen vigasztalásunkra, s tegyen bennünket a Mennyek Országának részeseivé és örököseivé.

Örvendjetek kedveseim, mert KRISZTUS ISTEN VALÓBAN FELTÁMADT!

+ Kirill, Moszkva és egész Rusz pátriárkája

Krisztus Húsvétján, a 2016. esztendőben

This post is also available in: orosz