Saláták

Hasznos receptek ─ böjti időszakra

salat

A saláták sokoldalúan felhasználhatóak étkezésünkben, nemcsak ételek köreteként, hanem önálló fogásként egyaránt, ha pl. néhány szem sült krumplit, pirítóst, vagy éppen böjtös fasírtot adunk a salátához. De akár egy tortillát is megtölthetünk salátával, illetve szendvics mellé is jól illik.

Ezen kívül, amikor salátát készítünk, alkalmunk van arra, hogy hidegen sajtolt olajokat tegyünk bele, ezzel is védve egészségünket.

*

Sültpaprika-saláta (4 személyre)

70-80 dkg (6-8 db) nagy, vastaghúsú paprika (pl. kápia paprika)
4 db kicsi paradicsom (elhagyható)
1-2 szál újhagyma
friss bazsalikom vagy helyette friss petrezselyemzöld
2-3 ek olíva vagy hidegen sajtolt napraforgó olaj
2-3 gerezd fokhagyma
ízlés szerint só és cukor
ízlés szerint ecet (finomabb borecettel / balzsamecettel / tárkonyecettel készíteni)
1-2 dl víz

Sütőpapírral befedünk egy nagy tepsit, belehelyezzük sorban a megmosott paprikákat. Előmelegített sütőben, kb. 180-200 fokon addig sütjük, míg az oldaluk megbarnul. Ha a salátába szeretnénk paradicsomot is tenni, mossuk meg, szűrőkanállal 1 percre engedjük forrásban lévő vízbe, majd hideg vízzel gyorsan öblítsük le, húzzuk le a héját és vágjuk kisebb kockákra.
Vízből, ecetből, az olívaolajból és a finomra vágott fűszerekből készítsünk sóval és cukorral kb. 2-3 dl salátalevet. A kihűlt paprikákat csumázzuk ki, húzzuk le a héjukat és szintén kockázzuk fel. Keverjük össze a feldarabolt paradicsomokkal és öntsük le a salátalével.
Fogyasztás előtt 1-2 órát hagyjuk hűtőszekrényben összeérni. A salátalében hűtőben néhány napig eláll, ezért akár üvegekbe is tehetjük.

*

Mazsolás-mézes gyümölcssaláta (4 személyre): Gyors recept!

60 dkg gyümölcs vegyesen (friss / konzerv / felengedett mélyhűtött)

2 púpozott ek porcukor vagy hígabb méz, pl. akácméz

4 tk mazsola vagy aszalt sárgabarack, esetleg füge

ízlés szerint citrom leve

rumaroma vagy rum a mazsola beáztatásához (elhagyható)

  A mazsolát öblítsük le folyóvízzel és áztassuk be 30 percre rumaromába. (A rumaroma / rum nyugodtan elhagyható.) Mazsola helyett tehetünk a salátába apró kockákra vágott aszalt sárgabarackot vagy fügét is.

Ha mélyhűtött gyümölcsöt használunk, előre engedjük fel és a kompót / friss gyümölcsökkel együtt vágjuk egyenlő méretű kockákra. Édesítsük a salátát porcukorral vagy mézzel és citromlével. Aki nem ragaszkodik az intenzív édes ízhez, akár el is hagyhatja a cukrot / mézet, helyette banán vagy több aszalt gyümölcs is nagyon jól megédesíti a salátát.

Fogyaszthatjuk azon frissiben, de be is tehetjük 1-2 órára a hűtőszekrénybe, hogy egy kicsit levet eresszen, és az ízek összeérjenek.

* A gyümölcssalátának rengeteg változata van. Így pl. mazsola és aszalt gyümölcsök helyett / mellett tehetünk bele 1-2 ek feldarabolt vagy darált diót, mandulaforgácsot, kesudiót. De egzotikus gyümölcssalátát is varázsolhatunk, ha ugyanannyi kókuszreszeléket keverünk bele.

Kicsit laktatóbb salátát kapunk, ha natúr vagy gyümölcsös szójajoghurtot adunk hozzá.

*

Babsaláta (4 személyre)

40 dkg szárazbab

1 kisebb db vöröshagyma *

ételecet *

kristálycukor

őrölt bors, só

A nagy szemű fehér vagy tarkabab legalkalmasabb saláta készítésére. Miután kiválogattuk és megmostuk, néhány órára beáztatjuk, majd hideg, enyhén sós vízben feltesszük főni. Miközben fő, elkészítjük a salátalevet. Ehhez legjobb egy üveg vagy rozsdamentes tálat választani. 4 személyre kb. 2 dl vizet veszünk és annyi ecettel, cukorral, finomra őrölt borssal és sóval ízesítjük, hogy íze a kellemesnél erősebb legyen. A puhára főtt (de még nem szétfőtt!) babot a főzővizében hagyjuk kihűlni. A vöröshagymát félbe, majd hajszálvékony szeletekre vágjuk és a lecsurgatott babbal együtt a salátaléhez keverjük. Érdemes 2-3 órára – időnként átkeverve – hűtőszekrénybe tenni, hogy az ízek összeérjenek.

* Ha lágyabb ízt szeretnénk elérni, érdemes megpróbálkozni vöröshagyma helyett lilahagymával, illetve a hagyományos ételecet helyett balzsamecettel, főleg ha gyerekek részére is készül a saláta.

*

Bab uborkával

Hozzávalók: 200 g bab, 400 g friss uborka, 200 g paradicsom, zöldhagyma, ½ pohár ecet és növényi olaj keveréke, só. 

A babot megfőzzük, kiszedjük és lehűtjük. Az uborkát forgácsokra gyaluljuk, a paradicsomot gerezdekre vágjuk. A zöldhagymát finomra vágjuk. Az összes hozzávalót összekeverjük, leöntjük az ecet és növényi olaj keverékével, és ízlés szerint megsózzuk.

*

Burgonyasaláta (4 személyre)

80 dkg burgonya

1 kisebb db vöröshagyma (vagy lilahagyma)

ételecet vagy balzsamecet

kristálycukor

őrölt bors, só

Saláta készítéséhez olyan burgonyafajtát válasszunk, amely főzés közben nem esik szét. A megmosott krumplit hideg vízben tegyük fel főni, majd mikor puhára főtt, rögtön öntsük le róla a vizet és hagyjuk kihűlni. Mikor langyosra hűlt meghámozzuk* és vékony karikákra vágjuk. 4 személyre kb. 2 dl vizet számítunk és annyi ecettel, cukorral, kevés őrölt borssal és sóval ízesítjük, hogy íze a kellemesnél erősebb legyen. A kész páclébe keverjük a burgonyát és a hajszálvékony karikákra vágott hagymát.

* Ha újkrumpliról van szó, vagy a burgonya megbízható helyről származik, ahol a termesztéséhez nem használtak vegyszereket, nyugodtan hagyjuk meg a héját, mert ebben az esetben csak egészségesebb lesz tőle az étel.

*

Céklasaláta (4 személyre)

40 dkg cékla
2 dkg torma
cukor, só, őrölt köménymag, ételecet* ízlés szerint

A megmosott céklát héjastul puhára főzzük, leszűrjük és mikor már langyosra hűlt, meghámozzuk. Vékony szeletekre vágjuk, leöntjük a páclével és 2-3 órán át hűtőszekrényben érleljük. A páclevet saját ízlésünknek megfelelően reszelt tormából, ecetből készítjük el, ízesítjük sóval, cukorral és őrölt köménymaggal.

* Egészségesebb és jobb ízű lesz a saláta, ha hagyományos ecet helyett balzsamecetet használunk.

*

Céklasaláta változatok (3-4 személyre): Gyors recept!

1. Változat: Fokhagymás-diós nyers céklasaláta

600 g tt. cékla
200 g tt. sárgarépa (kb. két közepes darab)
2-3 gerezd fokhagyma
félmaréknyi dió
só, citromlé (elhagyható)
néhány evőkanálnyi tojásmentes majonéz

A nyers céklát és sárgarépát megtisztítjuk, és nagy lyukú reszelőn lereszeljük. Hozzákeverjük az összezúzott fokhagymát és a durvára vágott dióbelet. Ízlés szerint tehetünk bele kevés sót és citromlevet.

2. Változat: Almás-uborkás főtt céklasaláta

400 g tt. cékla
200 g kígyóuborka
200 g alma (kb. két kicsike alma)
néhány evőkanálnyi tojásmentes majonéz
friss, reszelt, vagy ecetes torma
só, citromlé

A megfőtt és meghámozott céklát metéltre vágjuk vagy legyaluljuk, hozzákeverjük a lereszelt uborkát és almát, valamint a majonézt és a tormát. Ízesítjük sóval, esetleg citromlével. Fogyasztás előtt legalább fél órára hűtőbe tesszük, hogy összeérjen.

*

Citromos sárgarépa-saláta (4 személyre): Gyors recept!

50 dkg sárgarépa
8 – 9 db fél dióbél (vagy 1 ek darált dió + 4 db fél dióbél)
1 ek mazsola
méz, citrom ízlés szerint

A sárgarépát megmossuk, megtisztítjuk és finomra reszeljük. Ízesítjük a citrom levével, kikapart húsával és a mézzel. Belekeverjük a megmosott mazsolát és a darált dió kétharmadát. Tálaláskor a megmaradt dióbéllel megszórjuk a salátát. Ha túl száraz lenne, keverjünk hozzá egy kevés vizet. A sárgarépát részben helyettesíthetjük almával, a diót pedig kiválthatjuk búzacsírával is.

*

Előételnek való saláta

Hozzávalók: 1 vajretek vagy fekete retek, 1-2 uborka, 3 evőkanál tejföl, 40 g zöldhagyma, ½ evőkanál 2 %-os citromsavoldat vagy citromlé, kapor, só.

A retket meghámozzuk, megmossuk, lereszeljük. A friss uborkát legyaluljuk, összekeverjük a retekkel, ízlés szerint megsózzuk, és hozzáadjuk a feloldott citromsavat vagy a citromlevet. A salátát tálra halmozzuk, hozzáadjuk a legyalult zöldhagymát, meglocsoljuk tejföllel, és megszórjuk finomra vágott kaporral.

*

Fejes saláta (4 személyre): Gyors recept!

2 fej fejes saláta
só, cukor, ételecet* ízlés szerint

A saláta külső, hibás leveleit levágjuk, a salátát jól megmossuk. Közvetlenül fogyasztás előtt tesszük a páclébe és néhányszor megforgatjuk benne. Egy kevés salátalével leöntve tálaljuk.

A salátalé víz, ecet, cukor és konyhasó keverékéből áll, amely ízre a kellemesnél erősebb kell, hogy legyen.

* Jól illik a salátához a tárkonyecet, az almaecet és a balzsamecet egyaránt.

*

Francia fejes saláta (4 személyre): Gyors recept!

2 fej fejes saláta
1,5 dkg póréhagyma
1 ek hidegen sajtolt olaj
citrom, mustár, só ízlés szerint

A salátaleveleket megmossuk és alaposan lecsurgatva kisebb darabokra tépkedjük. Az olajhoz keverjük a citrom levét és kivájt húsát, a mustárt, egy kevés sót és a hajszálvékony karikákra szelt póréhagymát, végül hozzáadjuk a fejes salátát.

*

Franciasaláta (5-6 személyre)

2 db nagy sárgarépa

1 db nagy petrezselyemgyökér

1 teli bögre zöldborsó

3-4 db közepes burgonya

20 dkg ecetes uborka

1 nagy db alma

tojásmentes majonéz (nagyobb áruházakban kapható)

mustár, citrom, őrölt fehér bors, porcukor, só

A sárgarépát, petrezselyemgyökeret és a burgonyát héjában megfőzzük. (Nem szétfőzzük!) A zöldborsót puhára gőzöljük. (A zöldségeket, amikor csak lehetséges mindig héjában főzzük ki, vagy gőzben, mert így kevesebb ásványi anyagot és vitamint vesztenek)

A kihűlt zöldségeket meghámozzuk és az almával, valamint az ecetes uborkával együtt egyenletes kockákra vágjuk és hozzáadjuk a lecsepegtetett zöldborsót. Belekeverjük a majonézt. Ízlés szerint ízesíthetjük még egy kevés sóval, porcukorral, citromlével, fehér borssal, illetve mustárral. Jobb ízű lesz a saláta, ha tálalás előtt 1-2 órára a hűtőbe tesszük „összeérni”.

*

Görög saláta (4 személyre): Gyors recept!

1 db kisebb kígyóuborka
2-3 db közepes paradicsom
3 db zöldpaprika vagy vastaghusú, piros paprika (pl. kaliforniai, pritamin, stb.)
1 db kisebb lilahagyma vagy ¼ póréhagyma
12-14 szem olívabogyó
3-4 ek olívaolaj
bazsalikom és / vagy oregánó

A zöldségeket egyenlő méretű kockákra vágjuk fel, a hagymát hajszálvékony karikákra. A salátát tegyük egy nagy salátás tálba, szórjuk meg a fűszerekkel, sózzuk meg és keverjük bele az olívabogyót. Végül adjuk hozzá az olívaolajat.
A görögök ezt frissen eszik, azaz rögtön amint elkészül, itthon inkább az a szokás terjedt el, hogy a salátának egy kicsit állnia kell a hűtőben, hogy összeérjen.

*

Káposzta grúz módra

Hozzávalók: 1 fej káposzta, 1 piros cékla, 1 csípős pirospaprika, 1 marék tisztított fokhagymagerezd, zellerlevél és zellerszár, só, ecet. 

A káposztát nagy, négyszögletes darabokra vágjuk, a céklát – vékony szeletekre, a zellert és a paprikát – kockákra, az egészet megsózzuk, megszórjuk fokhagymagerezdekkel, és leöntjük forró páclével (amelyet 1 l ecetes vízből és 1 evőkanál sóból készítünk), úgy, hogy a zöldségeket ellepje a folyadék. Ecetet nem muszáj hozzáadni.

A káposztát 2-3 napig meleg helyen tároljuk, ezután használatra kész. Az ilyen káposztát hosszabb ideig nem lehet tárolni.

A grúz módra készített káposztát tálalhatjuk salátaként, vagy húshoz köretként.

*

Káposztasaláta almával (4 személyre)

0,5 kg fejes káposzta

2 db közepes alma

4 dkg mazsola

1 púpos ek búzacsíra

kb. 80 ml almaecet

1-2 ek méz, ízlés szerint

1/2 db citrom

só ízlés szerint

A megmosott káposztát legyaluljuk, hozzákeverjük a héjastól lereszelt almákat, a búzacsírát, valamint a megmosott mazsolát és leöntjük a páclével. A pácléhez keverjük össze az almaecetet a mézzel, a citrom kikapart húsával és levével, illetve egy kevés sóval. Ha kevésnek tűnik, vagy túl erős, önthetünk hozzá egy kis vizet. Tálalás előtt 1-2 órára tegyük hűtőszekrénybe a salátát.

*

Kerekrépa-saláta

Hozzávalók: 100 g kerekrépa, 5 g zöldhagyma, 3-3 g kapor és petrezselyemzöld, 30 g salátaöntet.

A kerekrépát megmossuk, meghámozzuk, és sós vízben megfőzzük. Ezután vékonyra szeleteljük, hozzáadjuk a gyalult zöldhagymát, a petrezselyemzöldet és a kaprot, összekeverjük és meglocsoljuk mustáros salátaöntettel.

A salátaöntet elkészítéséhez a mustárt elkeverjük sóval, cukorral, hígítjuk 3 %-os ecettel, adunk hozzá étolajat, borsot, és jól összerázzuk.

*

Marokkói kuszkusz saláta „Tabule” (4-5 személyre)*

250 g kuszkusz
4 db közepes paradicsom
½ db kígyóuborka
½ csésze olajbogyó
¼ csésze kapribogyó
¼ db citrom
1-2 szál újhagyma vagy néhány karika póréhagyma
½ csokor petrezselyemzöld
őrölt bors (elhagyható)
mentalevél (elhagyható)

0,5 dl olívaolaj

A kuszkuszt egy kevés meleg vízbe (0,5-1 dl) áztatjuk, hogy kicsit megszívja magát. Közben a paradicsomokat és az uborkát felkockázzuk, a hagymát vékony karikákra szeljük, a petrezselyemzöldet, az olívabogyót és a kaprit jó apróra vágjuk. Az egészet a megpuhult kuszkuszhoz keverjük, hozzáadjuk a fűszereket és szükség esetén kicsit megsózzuk. Meglocsoljuk az olívaolajjal és jól átkeverjük. 2 órára betesszük a hűtőbe, hogy a kuszkusz még jobban megszívja magát, és hogy az ízek összeérjenek. Laktató, önálló ételként is megállja a helyét.

* A kuszkusz egy Marokkóból származó, búzalisztből készült, nagyon apró tésztaféleség.

*

Nyári saláta

Hozzávalók: 2 érett paradicsom, 1 alma, 1 kis hagyma, 1 édespaprika, 3 evőkanál növényi olaj, só, cukor, 1 evőkanál citromlé. 

A paradicsomot tésztaszűrőre tesszük, leöntjük forró vízzel, majd azonnal – hideg vízzel. Lehúzzuk a héját. A megtisztított paradicsomot vékony szeletekre vágjuk. A megtisztított almát félbevágjuk, eltávolítjuk a magházát. Aztán az almát gerezdekre vágjuk. A hagymát és a paprikát vékony csíkokra vágjuk. Az egészet összekeverjük, megsózzuk, meghintjük cukorral, hozzáadjuk a citromlevet, és meglocsoljuk növényi olajjal.

*

Nyers céklasaláta (4 személyre)

30 dkg cékla
12 dkg alma
1 tk méz
½ db citrom
só, őrölt köménymag ízlés szerint

A megmosott, meghámozott céklát finomra reszeljük, összekeverjük a szintén lereszelt almával, a fél citrom levével és kikapart húsával, a mézzel, egy kevés köménymaggal, valamint sóval. Fogyasztásig hűtőben tartjuk készen.

*

Padlizsánsaláta

Hozzávalók: 500 g padlizsán, 150 g édes paprika, 3 paradicsom, 1 fej hagyma, 3 evőkanál növényi olaj, só, zöldség. 

A padlizsánt sütőben megsütjük, lehűtjük, meghámozzuk, kockákra vágjuk. A paprikát megtisztítjuk a magoktól, és vékony csíkokra szeleteljük, a paradicsomot és a hagymát felkarikázzuk. Az egészet megsózzuk, összekeverjük, ízesítjük növényi olajjal, megszórjuk kaporral és petrezselyemzölddel.

*

Paradicsomos padlizsánsaláta

Hozzávalók 500 g padlizsánhoz: 400 g paradicsom, 2 hagyma; 1,5-2 evőkanál növényi olaj, 2 teáskanál cukor, 0,5 evőkanál 10 %-os ecet, 1 evőkanál finomra vágott petrezselyemzöld vagy kapor, só, bors ízlés szerint. 

A megtisztított padlizsánokat felkarikázzuk, megfőzzük, leszűrjük, hozzáadjuk a feldarabolt paradicsomot, a gyalult vöröshagymát, az ecettel és cukorral elkevert étolajat, a finomra vágott petrezselyemzöldet és kaprot, a sót, a borsot, és az egészet jól összekeverjük.

*

Paradicsomsaláta (4 személyre): Gyors recept!

40 dkg paradicsom
4 dkg vöröshagyma
1 ek hidegen sajtolt olaj
½ csomag petrezselyemzöld
só, ételecet, őrölt bors ízlés szerint

Érett, de azért még kemény paradicsomokat választunk. Vékony karikákra szeljük és rétegezzük a hajszálvékonyra szelt vöröshagymával úgy, hogy soronként meghintjük egy kevés sóval és borssal, majd meglocsoljuk az ecet és olaj keverékével. Mikor tálaljuk, megszórjuk egy kevés apróra vágott petrezselyemzölddel.

*

Savanyúkáposzta-saláta tökmaggal (4 személyre): Gyors recept!

600 g savanyított káposzta
1 db nagyobb sárgarépa
½ db kígyóuborka
1 ujjnyi vastag szelet zeller
1 kicsi db lila vagy vöröshagyma vagy póréhagyma
napraforgó vagy tökmag
napraforgó vagy tökmagolaj
csemege paprika (elhagyható)

A hagymát apróra vágjuk, a sárgarépát és a zellert lereszeljük. A tökmagot vagy napraforgót serpenyőn, olaj nélkül, szárazon megpirítjuk. A káposztát lecsöpögtetjük (ha túl sós lenne, átmossuk), hozzákeverjük a zöldségeket, a pirított magvakat és meglocsoljuk olajjal.
A saláta még egészségesebb lesz, ha jó minőségű pirospaprikát keverünk bele. Ebben az esetben először a paprikaport keverjük el jól az olajjal és csak azután adjuk a salátához.

*

Svéd gombasaláta (4 személyre)

0,5 kg csiperkegomba
1 nagyobb fej vöröshagyma
1-2 ek olaj
1 nagy konzerv (12 dkg-os) paradicsompüré
½ db citrom
kristálycukor ízlés szerint (kb. 1 ek)
babérlevél, kakukkfű, őrölt bors, só

A vöröshagymát apróra vágjuk, olajon megdinszteljük, beletesszük a vékony szeletekre vágott gombát és kicsit átfuttatjuk. Ízesítjük kakukkfűvel, babérlevéllel, őrölt borssal – ez utóbbi elhagyható, ha gyerekeknek is készül – hozzáadjuk a paradicsompürét és együtt összepirítjuk. Felöntjük egy kis vízzel, ízesítjük cukorral és sóval és fedő alatt puhára pároljuk. Amikor kész, eltávolítjuk a babérlevelet, belefacsarjuk a citrom levét és jól lehűtve tálaljuk.

*

Tavaszi vegyes saláta (4 személyre): Gyors recept!

2 fej fejes saláta
néhány szál újhagyma
4 db hónapos retek
½ csomag petrezselyemzöld
1 ek hidegen sajtolt olaj
só, citromfű, ételecet ízlés szerint

A zöldségeket és a petrezselyem zöldjét megmossuk és feldaraboljuk. Az újhagymának a zöldjét is belevágjuk. Az olajat vékony sugárban az ecethez öntjük, hozzáadva az elmorzsolt citromfüvet és a sót, majd az egészet ráöntjük a zöldségre és lazán átforgatjuk.

*

„Vinyigred” saláta (egy nagy salátástálnyi adag) *

2 db közepes cékla
2 db közepes burgonya
2 db közepes sárgarépa
4 db közepes méretű kovászos vagy savanyított uborka
½ db lilahagyma vagy póréhagyma
hidegen sajtolt napraforgó vagy tökmagolaj
* Változatok. A saláta az alábbiakkal dúsítható:
1 marék magozott olívabogyó
1-2 maréknyi savanyú káposzta (kiváltható az uborkával.)
1 marék konzerv zöldborsó
1-2 marék főtt bab

A céklát, burgonyát és sárgarépát alaposan mossuk meg és héjastul főzzük puhára. (Villával megszurkálva érezhetjük puha-e. Általában a sárgarépát előbb kel kivenni.) Ügyeljünk, hogy a zöldségek ne főjenek szét! Miután megfőttek, vegyük ki rögtön a főzővízből és tegyük egy tányérra, hogy lehűljenek. Hámozzuk meg őket és daraboljuk egyenlő méretű kockákra. A kovászos vagy savanyított uborkákat szintén kockázzuk fel, a lilahagymát vágjuk apróra. Az egészet keverjük össze, adjunk hozzá, ha szeretnénk, olívabogyót, zöldborsót vagy babot. Ha nem tettünk bele uborkát, akkor savanyú káposztával helyettesíthetjük. A kész salátát locsoljuk meg bármilyen hidegen sajtolt növényi olajjal és még egyszer alaposan keverjük át. Ízben jól illik hozzá a napraforgó vagy tökmagolaj. Sózni nem szükséges.

Laktató étel, egy kis barna kenyérrel egy-tálként is megállja a helyét.

*

Zöldhagymás káposztasaláta

Hozzávalók: 40 g édeskáposzta, 30 g friss paprika, 20 g zöldhagyma, 20 g friss paradicsom, 20 g növényi olaj, 10 g 3 %-os ecet, 5 g salátalevél, 5 g olajbogyó, 3 g zöldség, 2 g porcukor, 2-3 g só, törött feketebors ízlés szerint.

A káposztaleveleket megmossuk és legyaluljuk csíkokra. A zöldhagymát és a piros paprikát keresztben felszeleteljük, salátástálon lévő salátalevelekre rétegezzük, és zöldséggel, kimagozott olajbogyóval és paradicsomgerezdekkel díszítjük. Az étolajból, ecetből, porcukorból, sóból és borsból készített salátaöntetet külön szószos tálkában kínáljuk hozzá.

*

Zöldségsaláta

Hozzávalók: 120 g paradicsom, 120 g uborka, 50 g vöröshagyma, 15 g növényi olaj, 5 g ecet, 2 g fokhagyma, 5 g torma, só, törött feketebors. 

A salátához a tálat bedörzsöljük fokhagymával. A paradicsomot és az uborkát vékony karikákra vágjuk, és a tálba tesszük: egy réteg paradicsomot, majd egy réteg uborkát, megszórva az egyes rétegeket finomra vágott hagymával. A zöldségeket nem keverjük össze, hanem meglocsoljuk növényi olajból, ecetből, sóból és borsból készített öntettel, mindegyik réteget külön meglocsolva. Reszelt tormával megszórjuk.